Kína: vörös zászlókba burkolt kapitalizmus

Kínában csütörtökön befejeződött az országot irányító Kínai Kommunista Párt kongresszusa. Az eseményt történelmi fontosságúnak nevezik Pekingben: várhatóan új generáció veszi kezébe a hatalmat, miközben a külsőségeiben rendíthetetlen kommunista állam egyre biztosabban kapitalizálódik.

A kongresszusra feldíszítették a Nép Nagy Csarnokát
A Kínai Kommunista Párt XVI. kongresszusa lecserélte a párt teljes vezetését. A hetven éven felüli párt- és állami vezetők visszavonulnak, és ezzel a Mao által megteremtett népköztársaság élén negyedik alkalommal érkezett el a generációváltás ideje. Az úgynevezett negyedik generáció folytatja a leköszönők örökségét: Kínában marad a kommunista köntösbe bújtatott politikai diktatúra, és folytatódik a gazdaság liberalizálása. A világ legnépesebb és egyik legbefolyásosabb országában a külsőségek, a jelszavak az 50-es évek kelet-európai kommunista diktatúráit idézik; a kongresszus előtt lévő javaslatok viszont a rendszerváltás körüli időkre emlékeztetnek. Kínában a hatalmat gyakorlók hallani sem akarnak a politikai enyhülésről, de a diktatúrának már nincs köze a kommunista elvekhez, csupán a hatalom megtartását szolgáló máz, mely mögött a hatalmon lévők a magántőkét támogatják.
Előző
Következő