Újabb tüntetéseket helyeztek kilátásba csütörtökön az iráni diákok az "istenkáromlás" címén halálra ítélt Hasem Aghazsari író, tanár mellett. Akcióiktól az igazságszolgáltatás meggyőzését remélik.

Ötnapi tüntetéssorozatot követően a diákok csütörtökön és pénteken, a muzulmán hétvégén szünetet tartanak, de a következő napokban már a teheráni egyetemen kívülre akarják vinni a tiltakozást. A rendfenntartó szervek mindeddig az egyetemi városrészen belül tartották a tüntetőket.

Vasárnapra két nagygyűlést terveznek az egyetemeken, hétfőre pedig, mint azt az egyik, névtelenséget kérő diákvezető elmondta, engedélyt kértek utcai megmozdulásra, bár választ még nem kaptak. "Elszántak vagyunk, a bírói hatalomnak bocsánatot kell kérnie a diákoktól, az egyetemi oktatóktól és megsemmisítenie az ítéletet" - mondta. Ugyanakkor a szélsőségesen konzervatív iszlám erők várhatóan ellentüntetéseket tartanak pénteken a hagyományos ima után.

Az egyetemi tanár Aghazsarit, aki annak idején a kezdetektől részt vett az iráni iszlám forradalomban, november 6-án azért ítélték halálra, mert júniusban egyfajta "iszlám protestantizmus" mellett érvelt, és kijelentette: a muzulmánoknak nem kell vakon követniük egy vallási vezetőt. Az ítélet ellen nemcsak a reformerek, hanem még bizonyos konzervatív személyek is tiltakoztak.

Aghazsari feleségén keresztül köszönetet mondott a diákoknak támogatásukért, és felszólította őket, hogy békésen, a törvények adta kereteken belül tüntessenek. Aghazsari továbbra sem hajlandó fellebbezni az ítélet ellen, mert nem érzi úgy, hogy bármi bűnt követett volna el. "Az élet és a halál Isten kezében van, és nem lehet megijeszteni egy muzulmánt halálos fenyegetéssel" - üzente az író-tanár.

"A konzervatívok patthelyzetben vannak. Ha kivégzik Aghazsarit, mártír lesz belőle, és ügye zavargásokat válthat ki - nyilatkozta Ali Ansari iráni történész, az angliai Durham egyetemi tanára - Ha nem végzik ki, amely a valószínűbb variáció, kiteszik magukat annak, hogy az emberek mostantól kezdve egész sor dolgot megkérdőjeleznek Iránban".