Ukrajna csütörtökön berlini és prágai nagykövetségein keresztül utasította vissza azokat a vádakat, amelyek szerint haditechnikát szállított Iraknak. Az USA azzal vádolja az ukrán elnököt, hogy személyesen hagyta jóvá Kolcsuha ukrán katonai radarberendezések Iraknak történő eladását, amely sérti a Bagdaddal szembeni nemzetközi embargót.

Egy héttel a NATO kibővítéséről szóló prágai csúcsértekezlet előtt a diplomáciai képviselők előre egyeztetett módon és formában kijelentették: a kijevi kormány nem adott el Kolcsuha radarberendezéseket a bagdadi rendszernek. Joschka Fischer német külügyminiszter a NATO-csúccsal kapcsolatos kormánynyilatkozatában azt mondta: Ukrajnának fenntartások nélkül tartania kell magát az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irakkal kapcsolatos határozataihoz - emlékeztetett a dpa.

Anatolij Ponomarenko, Ukrajna berlini nagykövete "mesterséges tákolmánynak" minősítette az amerikai kormány Iraknak szóló ukrán radarszállításokra vonatkozó feltételezéseit. Azt a hangfelvételt pedig, amely Leonyid Kucsma ukrán elnöknek egy fegyverexportban illetékes kormánytisztviselővel folytatott megbeszélését rögzíti, "hamisítványnak" nevezte.

Ponomarenko szerint a hét végén döntik el Kijevben, hogy Kucsma részt vesz-e a jövő heti prágai NATO-csúcson. Az állítólagos fegyverszállítások miatt NATO-körökből az ukrán elnök távolmaradását szorgalmazták. A vendéglátó Csehország azonban néhány nappal ezelőtt - meglepetésszerűen - "szívesen látott vendégnek" nevezte Kucsmát.

Fischer szerint a NATO-külügyminiszterek Prágában kijevi kollégájukkal együtt cselekvési tervet akarnak elfogadni annak érdekében, hogy Ukrajnát erőteljesebben bevonják az euroatlanti struktúrákba. Ennek keretében erősíteni kell majd a Kijevvel folytatott párbeszédet; az egykori szovjet tagköztársaságnak támogatást kell kapnia katonai reformjához.

A német külügyminiszter mindazonáltal az állítólagos radarszállítmányokra utalva megjegyezte: Prágában kritikus pontokat is érinteni fognak Ukrajna vonatkozásában. Ponomarenko adatai szerint Ukrajna négy radart adott el Kínának, hármat pedig Etiópiának. A szovjet időkben jutottak ilyen berendezések Fehéroroszországba is. Ukrajna - a diplomata szavai szerint - kérte az ENSZ szankciós bizottságának vizsgálatát az ellene felhozott vádak ügyében.