A várakozásoknak megfelelően Abdullah Gül közgazdásznak, a választásokon győztes Igazság és Haladás Pártja alelnökének adott kormányalakítási megbízást a török államfő szombaton. Szakértők szerint a NATO-tagországok és a pénzügyi körök is bizalommal fogadják majd az ország 58. miniszterelnökét.

A nyugati közgazdászként számon tartott Gül pénteken a Turkish Daily News című lapnak azt mondta: "célunk bebizonyítani a világnak azt, hogy muzulmán ország is lehet demokratikus, együttműködő és modern"; Törökország a választásokon győztes iszlám párt vezetésével is az Európai Unióhoz kíván csatlakozni.

Az iszlám Igazság és Haladás Pártja november elején fölényes győzelmet aratott a török választásokon: a párt az 550 parlamenti helyből 363-at szerzett, így ismét egypárti kormány irányítja majd az országot, amire 15 éve nem volt példa. A párt vezetője, Recep Tayyip Erdogan azonban nem lehet miniszterelnök, mert vallási gyűlöletkeltés címén korábban elítélték.

Elemzők szerint Gül csak ideiglenesen vezeti majd az országot, amíg a parlamenti többség meg nem változtatja az ország alkotmányát annak érdekében, hogy Erdogan lehessen a kormányfő - írja a BBC.