Jemenben keresik Oszama bin Ladent

A brit különleges erők egységei Jemenben kutatnak Oszama Bin Laden után. A terroristavezér ugyanis a hírszerzés adatai alapján ide menekült Afganisztánból. A brit külügymisztérium ugyanakkor Jemen elhagyására szólította fel állampolgárait.

A brit hadsereg különleges erői, az SAS katonái Oszama bin Laden után kutatnak Jemenben, mivel új hírszerzési adatok azt sugallják, hogy az al-Kaida vezetője tavaly Afganisztánból az Arab-félszigeten lévő országba menekült - tudta meg amerikai védelmi illetékesektől a The Sunday Telegraph.

Eközben a brit külügyminisztérium a hét végén a növekvő terrorveszélyre hivatkozva Jemen elhagyására szólította fel a brit állampolgárokat azután, hogy egy héttel korábbi felhívásában eltanácsolta a briteket a térségbe utazástól.

A brit lap értesülései szerint az al-Kaida vezére utáni kutatás az elmúlt hetekben az afganisztáni-pakisztáni határról a Jemen délkeleti részén lévő Hadramawt térségére tevődött át, ahol annak idején bin Laden apja született.

Hírszerzési körökben egyre inkább általánossá válik az a vélemény, hogy Oszama bin Laden már tavaly novemberben elmenekült Afganisztánból az ópiumkereskedők útvonalán - Irán keleti részének érintésével a Beludzsisztáni-sivatagon keresztül - a pakisztáni Gwadar kikötőjébe. Onnan hajón Ománba, majd Jemenbe ment, ahol a helyi törzsek védelmét élvezi.

"Túl sok ablakot hagytunk nyitva. Nem tudtuk lezárni Pakisztán határát, nem követtük nyomon a hajózást, különösen az afganisztáni háború első napjaiban" - mondta egy amerikai védelmi illetékes a brit lapnak. Közölte, az SAS katonái a térségben szerzett múltbeli tapasztalataik miatt vezető szerepet játszanak a terrorista vezér utáni kutatásban.

Jemen egyike azon országoknak, ahol - feltevések szerint - az al-Kaida megpróbálja újrarendezni sorait. A jemeni hivatalos vezetés nem képes ellenőrzése alatt tartani az ország nagy részét. A Hadramawt környéki törzs igen lojális a bin Laden-családhoz, és nagyon ellenséges a nyugattal szemben. Annai idején néhány tagja részt vett az amerikai Cole hadihajó ellen két éve Aden kikötőjében elkövetett robbantásos merényletben is - emlékeztetett az újság.

Megfigyelők szerint az al-Kaida a múlt hónapban hasonló merényletet próbált végrehajtani egy francia hadihajó ellen a jemeni partok közelében. A terrorszervezet hat állítólagos tagját két hete ölték meg a térségben a CIA egyik robotfelderítő repülőgépével elkövetett támadásban. Az al-Dzsazíra arab nyelvű televízió hosszú hónapok után a héten sugárzott először olyan üzenetet, amelyet Oszama bin Ladennek tulajdonítanak. Washingtoni kormányilletékesek pénteken közölték, hogy a térségben elfogták az al-Kaida egy magas rangú vezetőjét. Hírszerzési illetékesek a minap arról számoltak be, hogy egyre több olyan telefonbeszélgetést észlelnek a térségből, amelyek hasonlítanak a múlt év szeptember 11-i terrorista merényleteket megelőző időszak beszélgetéseire.

KAPCSOLÓDÓ CIKK