Másodfokon 24 évre ítélték Andreottit

Vágólapra másolva!
A perugiai fellebviteli bíróság vasárnap huszonnégy évi börtönbüntetésre ítélte Giulio Andreotti volt olasz miniszterelnököt a Mino Pecorelli újságíró huszonhárom esztendővel ezelőtti meggyilkolásában való részvétel vádjával.
Vágólapra másolva!

Ugyancsak huszonnégy évi börtönre ítélte a testület Gaetano Badalamentit, a maffia amerikai börtönben ülő tagját, míg a többi vádlott esetében jóváhagyta az első fokú bíróság által hozott felmentő ítéletet. Így továbbra is hivatalosan ártatlannak minősül Claudio Vitalone volt kereszténydemokrata szenátor és a római ügyészség bírája, Pippo Caló, a maffia római "leányvállalatának nagykövete", a bűnszervezet "pénztárnoka", Michelangelo La Barbera, a 23 évvel ezelőtti bűncselekmény végrehajtásával vádolt "mezei" maffiózó, valamint Massimo Carminati egykori újfasiszta terrorista, aki a maffia berkeiben talált magának megélhetést.

Első fokon 1999. szeptember 24-én minden vádlottat felmentettek, mivel a bizonyítékok nem voltak elegendőek elítélésükhöz. Andreottit, aki hét alkalommal töltötte be a miniszterelnöki posztot, nem kevesebbel vádolták, mint azzal, hogy ő adott utasítást Pecorelli meggyilkolására. Az OP című - az olvasók tömegei előtt nem túl ismert, de a politikusok körében meglehetősen "hírhedtnek" számító - lap volt szerkesztőjét 1979. március 20-án ölték meg.

Andreotti neve akkor merült fel, amikor a szicíliai alvilág egy "bűnbánó" keresztapja, Tommaso Buscetta a nyolcvanas években terhelő vallomást tett a politikus ellen. Azt állította, hogy Andreotti számára veszélyessé vált Pecorelli személye, mivel olyan titkos iratokat akart megjelentetni a lapjában, amelyeket még Aldo Moro volt kereszténydemokrata vezető írt a Vörös Brigádok terrorszervezet fogságában (Morót fogva tartói később meggyilkolták). Ezek a levelek állítólag arról tanúskodtak, hogy Andreotti szoros kapcsolatban állt a maffiával.

Andreotti képtelenségnek nevezte a rá másodfokon kiszabott börtönbüntetést, a hétszeres volt olasz miniszterelnök hozzáfűzve, hogy ennek ellenére továbbra is hisz az igazságszolgáltatásban.

"Mindig hittem az igazságban, az igazságszolgáltatásban, továbbra is hiszek benne, még akkor is, ha ebben a pillanatban nehezen tudom elfogadni ezt a képtelenséget" - mondta a sajtónak vasárnap este az idős kereszténydemokrata politikus, aki évtizedekig az olasz kül- és belpolitika meghatározó, de ellentmondásos személyisége volt.

Franco Coppi, a politikus védőügyvédje "lehangoló ítéletnek" minősítette a fellebbviteli testület döntését. Gúnyosan megjegyezte: az ítélet alapján olyan bűncselekmény látszik körvonalazódni, amelynek csak megrendelői vannak, de nincsenek végrehajtói. Az ügyvéd arra utalt ezzel, hogy a vádlottak közül csak kettőt (Andreottit és Gaetano Badalamenti maffiózót) tartották bűnösnek, a többit pedig - azokat, akiket korábban a Pecorelli-gyilkosság gyakorlati kivitelezésével vádoltak - felmentették.