Leszállásra kényszerítettek egy repülőt Csehországban

Vágólapra másolva!
Amerikai F-16-osok leszállásra kényszerítettek egy repülőgépet a NATO-csúcsértekezletnek helyt adó Prágától 80 kilométerre. A belépési engedéllyel nem rendelkező repülőgépről kiderült, hogy a csúcsértekezletre igyekvő kazah küldöttséget szállította. Az engedély megadása után a küldöttek folytathatták útjukat.
Vágólapra másolva!

Leszállásra kényszerítették csütörtökön délelőtt a kazah védelmi miniszter különrepülőgépét a cseh légteret védő amerikai vadászgépek - jelentette a prágai közszolgálati rádió. A kazah miniszter gépe Prágába tartott, de nem volt előzetes berepülési engedélye a cseh légtérbe, ezért két amerikai F-16-os vadászgép azonnal utána eredt és leszállásra kényszerítette a Prágától mintegy 80 kilométerre keletre lévő Pardubice melletti katonai repülőtéren.

Josef Rada, a pardubicei repülőtér parancsnoka a rádiónak ugyan megerősítette a kényszerleszállás tényét, de részletekről nem volt hajlandó beszélni. Csupán annyit mondott, hogy a kazah pilóta alávetette magát az amerikaiak parancsának és vita nélkül Pardubicébe irányította a gépét. Miután a helyzet tisztázódott, s a kazah gép megkapta a szükséges engedélyeket, Prágába repült. A kazah küldöttség végül is másfélórás késéssel, de megérkezett a csúcstalálkozóra.

A prágai NATO-csúcstalálkozó alkalmával november 15-től a hónap végéig a NATO több mint egy tucat amerikai vadászgépe védi Csehország légterét.