Londonba menekültek a szépségkirálynők

Vágólapra másolva!
Megérkeztek a nemzetek szépségkirálynői Londonba az idei Miss World versenyre, amit eredetileg Nigériában tartottak volna. A szépségverseny miatt az afrikai országban sorozatosan összecsaptak a helyi keresztény és muzulmán közösség tagjai, a harcokban 215 ember vesztette életét.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Szépségkirálynők a londoni reptéren Fotó: EPA

Megérkeztek Nigériából Londonba a nemzetek szépségkirálynői, miután idei Miss World verseny helyszínét megváltoztatták. A versenyt azért kellett áthelyezni, mert Nigériában 215 halottat követeltek az utóbbi napok heves összetűzései. A zavargások a helyi keresztény és muzulmán közösség tagjai között törtek ki, a Miss World szépségverseny megrendezése miatt. A feszült helyzet miatt a hatóságok kijárási tilalmat vezettek be a szombaton az észak-nigériai Kadunában.

Vasárnap, a szépségkirálynők elutazása után, látszólagos nyugalom uralkodott Kadunában - jelentette a BBC tudósítója, aki szerint szombaton csökkentek az összetűzések, miután kijárási tilalmat vezettek be.

A zavargások múlt szerdán kezdődtek, amikor Kadunában muzulmánok vonultak az utcára, hogy egy újságcikk ellen tiltakozzanak. A cikk írója ugyanis jelentéktelennek tartotta a muzulmánok kifogásait a szépségversennyel szemben.