Londonban is veszélyben a Miss World

A londoni polgármester szerint nem volna szabad megrendezni az idei Miss Worldöt. A rendezvényt a tervek szerint Nigériában tartották volna, de ott zavargások törtek ki miatta. A polgármester úgy véli: a kétszáznál is több halott emlékét sértené a verseny. A szervezők ugyanakkor bejelentették, hogy december 7-én megválasztják a világszépét.

A Miss World szépségverseny programjainak törlését javasolta a brit főváros polgármestere. Ken Livingstone szerint a versenyt nem volna szabad megrendezni azok után, hogy Nigériában 215 halottat követeltek a Miss World szépségverseny megrendezése miatt kitört múlt heti zavargások.

Ha a véres események egy nagy-britanniai városban történtek volna, bizonyára meg sem fordulna senkinek a fejében, hogy folytatni kellene akár csak az előkészületeket is - mondta Livingston kedden egy sajtótájékoztatón. "Tragikus eseményekről van szó, jelentőségükből nem vonhat le semmit az, hogy egy távoli afrikai ország színes bőrű lakóival történtek" - tette hozzá.

A verseny szervezői ugyanakkor épp kedden jelentették be a brit fővárosban, hogy a szépségkirálynő-választás fináléja december 7-én lesz az észak-londoni Alexandra Palace-ban. A nemzetek szépségkirálynői már az elmúlt napokban Londonba érkeztek.

A verseny eredetileg tervezett helyszínén, Nigériában a zavargások a helyi keresztény és muzulmán közösség tagjai között törtek ki. A muzulmánok az utcára vonultak, hogy egy újságcikk ellen tiltakozzanak. A cikk írója ugyanis jelentéktelennek tartotta a muzulmánok kifogásait a szépségversennyel szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK