Izrael palesztin terroristákat semmisített meg

Az izraeli hadsereg F-16-os vadászgépről indított rakétával kedd este megsemmisített egy lakóházat a ciszjordániai Dzsenín melletti menekülttáborban, amelyben két keresett palesztin szélsőséges tartózkodott.

Az egyik palesztin a Jasszer Arafat vezette Fatah mozgalomhoz kötődő al-Aksza Mártírjainak Brigádjaihoz, míg a másik az iszlám radikális Hamász fegyveres szárnyához, az Ezzedin al-Kasszámhoz tartozott. Mindkettő helyi parancsnok volt, és az izraeli biztonsági erők hónapok óta kutattak utánuk - közölték palesztin biztonsági tisztségviselők szerint.

Az izraeli rakéta eltalálta a menekülttáborban lévő házat, ahol mindketten tartózkodtak. Előzőleg mintegy húsz izraeli harckocsi hatolt be a táborba három helyen, és abba az irányba tartottak, ahol a szétzúzott ház található.