Nigéria: megmenekült a vallásgyalázó újságíró

Nigéria legfelsőbb iszlám testülete csütörtökön bejelentette: nem kell figyelembe azt, hogy az egyik észak-nigériai szövetségi állam vezetése fatvában - vallási útmutatásban - halált mondott ki kedden arra a nigériai újságíróra, akinek cikke véres összetűzéseket váltott ki a múlt héten keresztények és muzulmánok között.

Nigériában rendezték volna december 7-én a világszépségversenyt, a This Day című nigériai lap cikke miatt azonban zavargások törtek ki Kaduna állam azonos nevű fővárosában. A cikk szerzője, Isioma Daniel azt írta: ha Mohamed próféta ma élne, a szépségverseny résztvevői közül választana magának feleséget. A zavargásokban több mint kétszáz ember meghalt, és legalább 11 ezer elmenekült otthonából. Az áldozatok többsége keresztény volt.

A cikkért az újság még szombaton bocsánatot kért a muzulmánoktól, a szerző pedig távozott a laptól, sőt az országból is. Az iszlám törvénykezést alkalmazó észak-nigériai Zamfara állam fatvát mondott ki az újságíróra, arra hivatkozva, hogy írásával meggyalázta a prófétát. Márpedig aki Mohamedet megsérti, annak a Korán útmutatása szerint meg kell halnia.

A csütörtökön kiadott közlemény szerint azonban a zamfarai kormánynak nincs joga fatva kiadásához, ezért az általa kimondott halálos ítéletet figyelmen kívül kell hagyni.