Feszültség a szlovák koalícióban a státustörvény miatt

Vágólapra másolva!
Bizalmi válság alakult ki a szlovák miniszterelnök és egyik koalícióspartnere, a Magyar Koalíció Pártja között a magyar kedvezménytörvény hivatalos szlovák megítélése miatt.
Vágólapra másolva!

Bizalmi válság alakult ki a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) és Mikulás Dzurinda miniszterelnök között - állapította meg szombati ülésén a szlovák kormányhoz tartozó magyar párt országos elnöksége, amely állásfoglalásában kimondja: "Mikulás Dzurinda és Medgyessy Péter találkozója után a párt úgy ítéli meg a helyzetet, hogy bizalmi válság alakult ki a szlovák kormánykoalícióban az MKP és a miniszterelnök között."

A dokumentumban emlékeztetnek arra, hogy az MKP Szlovákia nemzetközi megítélésének javításában igencsak pozitív szerepet tölt be, ami Szlovákia NATO-csatlakozásának és EU-integrációjának összefüggéseiben nyilvánul meg. "Ennek az érdeknek rendeltük alá aktivitásunkat a magyarországi kedvezménytörvény körül kialakult magyar-szlovák nézeteltérés elhárításában. A tárgyalások során az MKP megtalálta azt a megoldást, amellyel elhárítható volt az oktatási-nevelési támogatás miatt Szlovákia részéről emelt kifogás. Ezt a megoldást Szlovákia miniszterelnökével egyeztetve és az ő egyetértésével terjesztette elő az MKP és fogadta el a magyarországi fél is" - fogalmaz az elnökség. Hozzáteszi: ez a megoldás lehetett volna az alapja a Mikulás Dzurinda és Medgyessy Péter november 26-iki találkozójától várt megállapodásnak. "

Az MKP országos elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy Dzurinda miniszterelnök az MKP-val közösen megalkotott megoldástól merőben eltérő élláspontot képviselt. Ezt a fejleményt veszélyesnek tartjuk, mivel feszültséget okozott a két állam viszonyában, a szlovák kormánykoalícióban és nem utolsó sorban destabilizációs elemeket vihet az európai integrációs folyamatba is." Végezetül a magyar párt leszögezi: "elvárja Mikulás Dzurinda miniszterelnöktől, hogy konstruktív tárgyalásokkal igyekezzen a kialakult helyzetet megoldani."

Dzurinda szombaton levélben utasította vissza az MKP részéről elhangzott közlést, miszerint az MKP képviselőivel tárgyalt volna a kedvezménytörvény módosításáról, és ennek ellenére elutasította a törvényt Budapesten. Az állásfoglalás szerint a kormányfő (a MÁÉRT legutóbbi értekezlete előtt) "az MKP egyetlen képviselőjével sem tárgyalt, mert a magyar jogszabály módosítását érintő javaslatot csak a MÁÉRT-tanácskozás után két nappal kapta meg".

A szlovák kormányfő "igaztalannak és eltúlzottnak" találja az MKP elnökségének szombati keltezésű állásfoglalását, melyben a magyar párt és a miniszterelnök személye közti "bizalmi válaságról" is említés esik. A miniszterelnök, olvasható a közleményben, a szlovák alkotmányt és a jogrendet, valamint az ország polgárainak békés együttélését szolgáló elveket tartja szem előtt, a polgárok nemzetiségi hovatartozásának megkönböztetése nélkül - és azonos törekvésre szólítja fel a kormánya részét alkotó Magyar Koalíció Pártját is.

Dzurinda kedden Budapesten váratlan fordulattal zárkózott el a magyar jogszabály szlovákiai érvényesíthetőségének minden lehetősége elől. Elvi elzárkózásának okait 15 pontba foglalt írásos dokumentumban adta át Medgyessy Péter magyar miniszterelnöknek, mondván, hogy a szlovákiai magyarok anyaországi támogatásának módozatait egyedül a magyar-szlovák alapszerződés erre alkalmas keretei között tartja elképzelhetőnek.

Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök pénteki budapesti tárgyalásain kialakított, a kedvezménytörvényre kedvezőbb álláspontra Mikulás Dzurinda még nem reagált, de a szlovák kormányszóvivő szerint a román és magyar fél tárgyalásaiból arra lehet következtetni, hogy Románia továbbra is fenntartja kifogásait. Szlovákia továbbra is eleve elutasító álláspontot képvisel, de nem utasítja el a magyar jogszabályról folytatandó tárgyalásokat. Mikulás Dzurinda vasárnap ismét Budapestre utazik, s részt vesz a visegrádi országok kormányfőinek találkozóján, amelynek témája az árvíz elleni intézkedések összehangolása. Azt nem tudni, vajon a kedd óta végbement fejlemények nyomán tervezi-e, hogy a kedvezménytörvényről is tárgyaljon Medgyessy Péterrel.