A teljes EU elfogadja a dán javaslatokat

Vágólapra másolva!
 Az EU-tagállamok külügyminiszterei kedden jóváhagyták a soros dán EU-elnökség javaslatait a csatlakozási tárgyalások lezárására, kivéve a legkényesebb, pénzügyi vonatkozású részeket - közölték nevük elhallgatását kérő uniós források.
Vágólapra másolva!

Ezzel bizonyossá vált, hogy a dán javaslatok lényegi elemeiről már csak a legmagasabb szinten, a csütörtök-pénteki koppenhágai EU-csúcson születhet megállapodás - akkor már viszont értelemszerűen csak 25-ös körben.

A keddi tanácsülésen a dán elnökség beszámolt azokról a kétoldalú egyeztetésekről, amelyeket - az Európai Bizottság bővítési felelősével együtt - előző nap a 2004-es csatlakozásra készülő tíz ország külügyminisztereivel tartott. Az ülésnek a tervek szerint már 13:30-kor véget kellett volna érnie, a délután közepén azonban még semmi jele nem volt annak, hogy a miniszterek befejezték volna a vitát.

A külügyminiszteri tanács most a dán javaslatoknak csak a kétoldalú vonatkozású, országspecifikus, illetve technikai jellegű elemeiről tudott megállapodni. Jóváhagyták emellett az átfogó mezőgazdasági kvótákra vonatkozó részeket is, bár némileg ellentmondás, hogy ezektől különválasztották a majdani pénzügyi kihatások ügyét.

A koppenhágai csúcson kell viszont megállapodni a javaslatkötegben lévő lényegi problémákról, vagyis a közvetlen mezőgazdasági jövedelemtámogatások induló szintjéről és a bevezetésükre szánt időszak hosszáról, valamint az újonnan csatlakozó országoknak ígért költségvetési kompenzációkról.

Az elnökség két hete terjesztette a tagjelöltek elé a - legalábbis a maga részéről - "végső ajánlatnak" szánt pénzügyi tervezetet. Ebben, az azóta elvégzett kiigazításokkal együtt, a tíz ország számára összesen 1,6 milliárd euróval növelte azt az átfogó keretet, amelyet a tizenötök az október végi brüsszeli csúcson hagytak jóvá a bővítés finanszírozására.

A dán javaslatokat egyes tagállamok - köztük Németország - túlságosan nagyvonalúnak minősítették, a források szerint azonban a keddi tanácsülésen a tizenötök egyike sem utasította el őket.

Előzőleg, a tíz tagjelölttel külön-külön folytatott egyeztetések eredményeként Ciprus és Szlovákia mellett Észtország is elfogadta a dán javaslatokat. A kétoldalú, illetve országspecifikus ügyekben a többiek jelentős része is megtette ezt, és a javaslatok egészével szemben már csak Lengyelországnak és Máltának vannak súlyosabb kifogásai.