Koppenhága: nincs áttörés az első napon

Vágólapra másolva!
Nem történt áttörés a koppenhágai történelmi jelentőségű EU csúcstalálkozón, ahol  az Európai Unió 15 tagállamának vezetői arról döntenek, hogy - az 1993 óta tartó közeledési folyamatot lezárva - 2004-ben csatlakozhat-e 10 közép-és dél-európai ország, köztük Magyarország a szervezethez, s e csatlakozásra milyen feltételek mellett kerül sor.
Vágólapra másolva!

A koppenhágai EU-csúcsot elvileg kétnaposra tervezték, de a vitakérdések súlya miatt maguk a vendéglátók, a dán vezetők is jelezték: könnyen lehetséges a hosszabbítás. A csatlakozási tárgyalások hivatalos lezárása előtt ugyanis még dönteni kell a legfontosabbról: a bővítés pénzügyi feltételeiről. Az EU soros dán elnökségének kompromisszumos javaslata szerint a tíz új tagország 2004 és 2006 között 40,5 milliárd eurós támogatásra számíthat összesen - amit a jelenlegi tagállamok a lehetséges legmagasabb összegnek tartanak, egyes tagjelöltek viszont, ideértve például Lengyelországot, kevesellnek.

A várható viták gyors lezárását sürgette a csúcs kezdőnapján, csütörtökön egy német televíziónak nyilatkozva Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa: mint mondta, a csőd vagy késlekedés igen kedvezőtlenül hatna a tagjelölt országok hangulatára, éppen ezért a bővítési döntést most kell meghozni, és ez meg is fog történni. "Most vagy soha. Ha most nem vagyunk rá képesek, a feltételek - különösen egyes tagországok költségvetését illetően - hónapról hónapra rosszabbak lesznek" - mondta Verheugen.

A már hónapok óta a viták középpontjában álló pénzügyi csomagból a koppenhágai csúcsra két olyan kérdéskör eldöntése maradt, amelyek a politikailag legkényesebbek, és gazdasági kihatásaikat tekintve is a legfontosabbak közé tartoznak: az újonnan csatlakozó országok unión belüli költségvetési pozíciójának alakulása és a mezőgazdasági termelőiknek járó közvetlen jövedelemkiegészítő támogatások ügye. Maga a csúcsértekezlet este hét órakor kezdődik, de az EU-elnökség már ezt megelőzően sajtóértekezletet tart. A tanácskozáson a 15 tagállam mellett a tagjelöltek is csúcsszinten képviseltetik magukat.