Törökország: alkotmánymódosítás Erdogan miatt

Vágólapra másolva!
A török parlament pénteken jóváhagyta az alkotmány olyan értelmű módosítását, amely lehetővé teszi, hogy Recep Tayyip Erdogan, a jelenleg legnépszerűbb politikus miniszterelnök lehessen.
Vágólapra másolva!

Az ügy előzménye, hogy Erdogan, akinek pártja, az Igazság és Haladás a múlt hónapban elsöprő győzelmet aratott a parlamenti választásokon, nem indulhatott képviselőként, mert vallási gyűlöletkeltés vádjával korábban elítélték. A kormányfői posztot csak parlamenti képviselő kaphatja meg.

A parlament 440-18 arányban elfogadta azt az indítványt, amely törölte az alkotmányból a büntetett előéletűek parlamenti képviselővé választását tiltó cikket. A módosítás azt követően lép hatályba, hogy azt Ahmet Necdet Sezer török államfő aláírja.

A tervek szerint Erdogan február 9-én indulna a parlamenti időközi választáson. Amennyiben megválasztják, amint az várható, akkor ő lehet a török kormányfő. Annak ellenére, hogy jelenleg Abdullah Gül, a párt alelnöke tölti be a miniszterelnöki tisztséget, Erdogan eddig szinte kormányfőként lépett fel. Erdogan pénteken Koppenhágában részt vesz az EU csúcstalálkozóján, ahol megbeszélést folytatott az unió vezetőivel.