Az USA F16-osokkal zsarolja Lengyelországot

Ha Lengyelország nem az F-16-os vadászgépet választja a többfeladatú harci repülőgépekre kiírt versenytárgyaláson, nem lesz együttműködés az amerikai és a lengyel légierő között - figyelmeztetett egy, a neve elhallgatásához ragaszkodó amerikai diplomata.

F16-os vadászok bemutatója

A meg nem nevezett forrás véleményét a Trybuna című, a kormányhoz közel álló baloldali napilap idézte szerdai számában. Az amerikaiakra nézve kedvezőtlen esetleges lengyel döntés nem érintené a többi fegyvernem közötti együttműködést, de a tender eredménye mindenképpen nagy befolyással lesz a két hadsereg kapcsolataira és Lengyelország NATO-beli pozíciójára - mondta a diplomata.

A lengyel lap egy másik, ugyancsak név nélkül nyilatkozó amerikai illetékest is idézett, aki szerint egy amerikai szempontból kedvezőtlen döntés "sokkot" váltana ki az Egyesült Államokban. Nem utolsósorban azért, mert az ügyben George Bush személyesen is elkötelezte magát. Az amerikai elnök nagyon kedvező feltételek mellett nyújtandó kormányhitelhez kérte a kongresszus hozzájárulását.

Régóta keringő nem hivatalos hírek szerint az Egyesült Államok politikai és stratégiai terveiben fontos szerepet szán Lengyelországnak Kelet-Közép-Európában. - Ha Varsó nem kötelezné el magát szorosabban Washington mellett, ez megkérdőjelezné az ország térségbeli jelentőségébe vetett amerikai hitet - mondta az idézett forrás. - Akkor pedig más ország vehetné át ezt a szerepet - idézte a Trybuna az amerikai illetékest.

A 3,5 milliárd dollár értékűre becsült versenytárgyalás eredményének kihirdetését a lengyel illetékesek december végére ígérik. A tenderen az amerikaiakon és a franciákon kívül a svéd-brit Gripen International is részt vesz Gripen harci gépekre vonatkozó ajánlatával.