Heil Hitler!-rel köszöntik a németeket Angliában

Vágólapra másolva!
A világ legrégebbi demokráciájában, Angliában teljesen elfogadott a németek kitartó piszkálása. Az MTI riportjából kiderül, hogy az idegengyűlölet humoros megnyilvánulása is zavarja az áldozatok többségét. Több német vendégmunkás inkább hazatér Németországba, mintsem elviselje, hogy "Heil Hitler!"-rel, azaz a nácik köszöntésével fogadják. A brit sajtó azonban nem sajnálja a "káposztazabálókat".
Vágólapra másolva!

Bár Berlinben is, Londonban is ötödik éve szociáldemokrata elveket valló kormány van hatalmon, s a két ország évtizedek óta szövetségese egymásnak a NATO-ban és az EU-ban, mindez nem befolyásolja a britek vélekedését a németekről.

A brit bulvárlapok szalagcímei 60 évvel a II. világháború után is előszeretettel illetik a "krauts" (káposztazabálók) vagy hunok (azaz barbárok) névvel a németeket. A brit földön élő németeknek nap mint nap otromba viccelődéseket kell elszenvedniük. Ezek közös mottója: a németek mind "Hitler unokái", ők felelősek a gázkamrákért, kedvenc időtöltésük a feszes lépésben való menetelés.

Ezt elégelte meg pár napja két német szakember, akik a Motorola cég swindoni telepén dolgoztak. Miután hiába tettek panaszt főnökeiknél az állandó "Heil Hitler!" köszöntések és "Jawohl, Herr Obersturmbannführer!" kitételek miatt, inkább felbontották a szerződésüket, és hazatértek Bonnba.

A brit sajtóban is megjelent hírt egykedvűen fogadták a hírmagyarázók. "Hát igen, a macskák képtelenek leszokni a madarak gyilkolásáról, mi angolok pedig a németek kifigurázásáról. Ez minálunk atavisztikus ösztön, nem tehetünk róla" - írta a The Guardian, míg a The Sunday Times egyik szerzője így biztatta olvasóit: "Mindnyájan gyűlöljük a németeket - na ne játszd meg magad, ismerd el, hogy rendben van a dolog: gyűlöljük őket, és kész!" A The Observer szerint a "krautbashing" (a németek zrikálása) nem más, mint társadalmilag elfogadott idegengyűlölet.

Érdekes módon a németfóbia azokra a brit alattvalókra is átragad, akik nem a szigetországban születtek. E sorok írójának volt berlini kollégája, aki hét éven át tudósította a The Independentet német földről, magyar születése és anyanyelve dacára éppen olyan élvezettel csipkedte a németeket, mint a született brit tudósítók.

A németek jobbára a brit bulvársajtót teszik felelőssé a fenti állapotért. A Daily Mail például képes volt egy mégoly ártatlan madártani hírt is az alábbi módon fölvezetni: "Német inváziós erők gyülekeznek a La Manche csatorna túlsó partján. A német erdőkből kiindulva a fekete harkály már gyarmatosította a kontinentális Európa nagy részét. Következő célja, hogy villámháborúval (Blitzkrieg) meghódítsa Nagy-Britanniát!"

Német diplomaták nemzedékei próbáltak meg tenni valamit a csipkelődések ellen - tiltakozásaik azonban meddőnek bizonyultak. A legjobb példa erre az a korábbi nagykövet volt, aki 1990-ben az "oroszlán barlangjába" is bemerészkedett. A diplomata fölkereste a The Sun szerkesztőségét, ahol két órán át igyekezett megmagyarázni a főszerkesztőnek: a mai Németországnak semmi köze a hitleri Reichhez, a demokrácia stabil, és senki sem kacérkodik egy "Negyedik Birodalom" létrehozásának tervével. Másnap az újság ezzel a szalagcímmel jelent meg. "A hun szóba állt a Sunnal"...

Persze akadnak pozitív példák is: jócskán vannak olyan, Nagy-Britanniában élő németek, akik csak jót tudnak mondani a vendéglátó nemzethez fűződő viszonyukról. Mindazonáltal aligha van egyedül Philip Hensher, a The Independent szemleírója, amikor úgy véli: németek és britek vélekedése egymásról nem akar javulni. Angliában alig akad valaki, aki érdeklődést mutatna Németország iránt, holott a viktoriánus korban az angolok egyenesen rajongtak Németországért. (E kor terméke Jerome K. Jerome regénye, a Three men on a bummel, azaz a Három ember kerékpáron, amely jóindulatúan csipkedi a németeket, elismerve számos téren megmutatkozó erényeiket.) "Ha így megy tovább, maholnap a bulvárlapok képezik majd az egyetlen összeköttetésünket a német kultúrához, nyelvhez és néphez" - kesergett Hensher.