Szent háborút helyezett kilátásba az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők ellen Gulburdduin Hekmatjar afgán  hadúr, az ország egykori miniszterelnöke. Hekmatjar szerdán pastu nyelvű üzenetében tette közzé szándékát.

Az afgán hadúr üzenetében kijelentette, hogy a tálibokkal, az al-Kaida elmenekült fegyvereseivel és saját erőivel szövetkezve szent háborút indít az országban állomásozó nemzetközi erők ellen.

Hekmatjar a szovjet hadsereg elleni gerillaháború egyik vezéralakja volt, később pedig a tálibok hatalomra jutását segítette. Ennek ellenére a tálib uralom idején Iránban élt száműzetésben. A tálib rezsim bukása után tért haza. Nyugati hírszerző források szerint Iránból pénzelik tevékenységét.

Mostani üzenetében kijelentette: az általa vezetett afganisztáni Iszlám Párt, a Hezb-i-Iszlami addig folytatja szent háborúját, a dzsihádot, amíg a külföldi csapatok nem távoznak Afganisztánból és az országban nem alakul iszlám kormány. Bár Hekmatjar a tálibokkal közös harcról beszélt, pártja nem tudott szövetségre lépni velük.  Az októberben folytatott tárgyalások állítólag egyes tálib vezetők ellenállása miatt hiúsultak meg.