USA-Izrael: közös rakétavédelmi program

Vágólapra másolva!
Izrael az Egyesült Államokkal közös programot indít az utasszállító repülőgépek föld-levegő rakétáktól való védelmére. Az izraeli közszolgálati rádió szerint Ariel Saron miniszterelnök szerdán jóváhagyta a védelmi minisztérium erre vonatkozó javaslatát.
Vágólapra másolva!

Izraelben egyidejűleg vizsgálják annak lehetőségét, hogy a polgári repülőgépeket is felvértezzék olyan álcázó berendezésekkel, mint amilyeneket a katonai repülőgépek és helikopterek használnak a hőérzékelő rakéták eltérítésére.

A rendszernek idejekorán észlelnie kell a támadó rakétát, és forró fénysugárral félre kell vezetnie annak infravörös vezérlőfejét. Kísérleteznek továbbá elektronikus zavaró rendszerekkel is a vállról kilőhető rakéták ellen.

Benjámin Netanjahu izraeli külügyminiszter egy hete Rómában nemzetközi konzorcium alakítását ajánlotta az utasszállító gépek rakétavédelmére - emlékeztetett az AFP.

November végén a kenyai Mombasa repülőterén két hordozható, infravörös vezérlésű rakétát lőttek ki egy felszálló izraeli gépre, amelyen 261 turista utazott. A rakéták hajszál híján eltalálták a gépet.