Megint beleütköztek a luxusautókat szállító hajóba

Vágólapra másolva!
Egy török tankhajó is nekiütközött a La Manche-csatornán két hete megsérült, majd a víz felszíne alá süllyedt tankernek. A 2800 luxusautóval a fedélzetén oldalára borult norvég hajónak első balesete óta már a második hajó ütközik neki.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
A Tricolor az első ütközés után Fotó: EPA

Több mint kétórás kényszerű veszteglés után csütörtökre virradó éjszaka ismét úszóképessé vált az a török tankhajó, amely még szerdán este ütközött neki a Doveri-szoros északi bejáratánál két hete megsérült Tricolor norvég teherhajónak.

A 70 ezer tonna kerozint szállító török Vicky tankhajó a dagálynak köszönhetően szabadult el a Tricolor hajótestéről. A doveri parti őrség tájékoztatása szerint a Vicky a baleset helyszínétől 1,6 kilométerre északra horgonyt vetett, hogy a szakértők csütörtökön felmérhessék a hajót ért sérüléseket. A Vicky 24 fős legénysége a hajó fedélzetén maradt, mert a török tankhajó tulajdonosa úgy ítélte meg, hogy tengerészeinek élete nem forog veszélyben.

A brit parti őrség szóvivője közölte: az a tény, hogy a Vicky továbbhajózott, arra utalhat, hogy a török tankhajó nem kapott léket a Tricolorral történt ütközésekor. A török tankhajó kapitánya maga úgy véli, hogy hajója csak kis mértékben rongálódott meg, és nem kell attól tartani, hogy a kerozin kiszivárog a tengerbe vagy a levegőbe. A mentési munkálatokat a francia parti őrség hangolja össze, mert az ütközés francia területi vizeken történt. Két helikopter és két vontatóhajó tart a helyszínre.

A 2800 luxusautóval megpakolt, 190 méteres Tricolort Dunkerque partjaitól 35 kilométeres távolságban december 14-én érte az első szerencsétlenség. A hajnali ködben egy bahamai konténerhajó, a 175 méteres Kariba ütődött neki az oldalának. Az autószállító megbillent, majd felborult. Elképzelhető, hogy a gyomrában lévő kétezer tonna üzemanyag és a közel háromezer vadonatúj gépkocsi tankjában lévő 5-5 liter benzin rászabadul a csatorna vizére.