Vegyi fegyverekkel rendelkeznek a tálibok

Vágólapra másolva!
Vegyi fegyverekkel rendelkeznek az afganisztáni rendszer ellen harcoló radikális iszlám erők - közölte szombaton egy korábbi tálib diplomata.
Vágólapra másolva!

A szóban forgó fegyvereket az idézett diplomata szerint a megbuktatott tálib rezsimmel szoros kapcsolatban álló baráti államok szállították, s azokat megfelelő időben be is vetik majd.

Naszir Ahmed Rohi, aki a tálib rezsimet az Egyesült Arab Emírségekben képviselte, nem közölt részleteket arra vonatkozóan, hogy milyen országokról van szó, azt azonban hangoztatta: a tálib harcosoknak joguk van arra, hogy a vegyi fegyvereket bevessék az amerikaiak ellen.

Az afganisztáni háború 2001 őszén történt kirobbanása óta több ezer amerikai katona tartózkodik Afganisztánban, akik a menekülő, illetve bujkáló tálib harcosok után kutatnak.