Biztonsági megoldások

Vágólapra másolva!
Az euróbankjegyeknek a hamisítókkal szembeni legnagyobb ereje a biztonsági elemek kombinációjában rejlik.
Vágólapra másolva!

Mindenekelőtt: speciálisan gyártott, tiszta gyapotot tartalmazó papírból készültek. Emiatt elég csak néhányszor kézbe fogni euróbankjegyet, s az ember ujja hamar "megjegyzi" a jellegzetesen ropogós, nem puha és nem síkos papír érintéskor tapasztalt érzést.

Az előoldalon olyan különleges nyomdai eljárást alkalmaztak (metszetmélynyomtatás), amely segédeszköz nélkül, pusztán tapintással, de akár ránézésre is ellenőrizhető.

Jól tapintható elemek: az Európai Központi Bank rövidítése (öt változatban); az értékjelzések; az előoldali meghatározó képi elemek, az ablakok és a kapuk.

Ha a bankjegyet fény felé tartjuk, az előoldalának bal szélén (hátoldalának jobb szélén) üresen hagyott nyomatmentes területen, az úgynevezett vízjelmezőben láthatóvá válik az árnyalatos pozitív, valamint vonalas negatív részekből álló úgynevezett kombinált vízjelkép, amely tartalmazza az adott bankjegyre jellemző építészeti motívum egy részletét, illetve az értékjelzést.

Átnézetben sötét vonalként válik láthatóvá a papír anyagába ágyazott biztonsági szál, amelynek felületén figyelmesen szemlélve az ismétlődő „EURO" felirat és az értékjelzés látható.

A bankjegy előoldalának bal felső, illetve hátoldalának jobb felső részén önmagában értelmetlen ábratöredékek láthatók, amelyek átnézetben egymást kiegészítve - a különlegesen pontos nyomtatásnak köszönhetően - az értékjelzést teszik láthatóvá.

Rendkívül fontos biztonsági elem a valamennyi címleten megtalálható hologram.

Az alacsonyabb címletek (5, 10, 20) előoldalának jobb széléhez közel egy holografikus fóliacsík található. Ha megdöntjük a bankjegyet, akkor a fólia felületén fénylően válik láthatóvá az euró jelképe és az értékjelzés.

A magasabb címleteken (50, 100, 200, 500) az előoldalon holografikus bélyeg található. A bankjegyet megdöntve fénylően válik láthatóvá az értékjelzés és a bankjegyre jellemző építészeti motívum.

Az euróbankjegyek hátoldala síknyomtatással készült.

A négy magasabb címletet a hátoldalon további különleges biztonsági elem, a színváltó (ovi) festék is védi. E bankjegyek hátoldalán, a jobb alsó sarok közelében látható a színét változtatni képes értékjelzés. A bankjegy egyenes állásában bíborszínű nyomat a rátekintés szögétől függően olívzöldre vagy barnára változik.

Az alacsonyabb címletek (5, 10, 20) hátoldalának közepén egy iridescens csík található. A bankjegyet megfelelő fényben vizsgálva a csík felületén láthatóvá válik az euró jelképe és az értékjelzés.