Lettország

A csatlakozásra váró országok lakosai közül a lettek az uniós csatlakozást legkevésbé támogatók közé tartoznak. A volt szovjet tagköztársaságban a rendszerváltás óta csak jobboldali kormány alakult. Nagy nemzetközi nyomás nehezedik az országra az orosz kisebbség hátrányos megkülönböztetése miatt.

Riga

A belépésre váró országok lakosai közül a lettek a legkevésbé lelkesek közé tartoznak az EU-csatlakozást illetően. A lakosság mindössze 46%-a támogatja a belépést az Unióba, és 36% kifejezetten ellenzi azt. A lett nemzetiségűek attól tartanak, hogy a szuverenitását alig néhány éve megszerző ország ismét külföldi befolyás alá kerül. Az orosz kisebbség pedig fél, hogy Lettország tovább távolodik Oroszországtól, és csak vízummal látogathatják majd rokonaikat. Ennek ellenére az ország novemberben megválasztott miniszterelnöke ragaszkodik a csatlakozás végigviteléhez, mely választási programjában is fontos szerepet kapott. Lettországot novemberben a NATO-ba is meghívták, és Einars Repse kormányfő kijelentette, csak akkor érzi majd sikeresnek kormánya munkáját, ha 2004 májusában mindkét szervezetbe bevezetheti az országot. A szeptemberben tartandó, EU- csatlakozásról szóló népszavazás előtti népszerűsítő kampányra 1,6 millió eurót költ a kormány (részben európai támogatásból). A csatlakozásra várakozók közül csak a letteknek van forgatókönyvük arra az esetre, ha a lakosság többsége nemmel szavazna. Ebben az esetben a 2006-os parlamenti választásokkal egy időben megismételnék a referendumot.

Lettországnak kevesebb kedvezményt sikerült kiharcolnia az EU-tól, mint a visegrádi országoknak. 2004-ben már kevesebb támogatás érkezik az országba, mint a csatlakozás előtti utolsó, 2003-as évben. Az Unió egyik legfontosabb kifogása Lettországgal szemben a korrupció túlburjánzása volt. A korrupciót a lettek is komoly problémának érzik, a 2002-es őszi választásokon győztes Új Korszak nevű párt pont a közélet megtisztulását hirdető kampányával tudott győzni úgy, hogy csak 10 hónappal a választás előtt alakult. A párt listáján egyetlen olyan jelölt sem volt, aki az államapparátusban dolgozott, és Repse pártelnök naponta többször elmondta, kíméletlen lesz a korrupt hivatalnokokkal szemben, és leépíti a túl bürokratikus állami intézményrendszert. Nemzetközi szervezetek sokat bírálták a lett igazságszolgáltatási rendszert is, ugyanis a bíróságok nem eléggé autonómok, a kormány könnyen tudja befolyásolni munkájukat.

A NATO és az EU is elégedetlen volt a lett választási és állampolgársági törvénnyel. A 2,4 milliós lakosságnak csak 56 százaléka lett nemzetiségű. A népesség harmada orosz, és további tíz százaléka ukrán, belarusz és lengyel. A szlávokat 1940 után, a szovjet fennhatóság idején telepítették Lettországba, a független lett állam azonban nem adta meg többségüknek az állampolgárságot. A nem lett származásúak közül csak azok kaptak állampolgárságot és választójogot, akik bizonyítani tudták, hogy ők vagy felmenőik már 1940 előtt is Lettországban éltek. Képviselőjelölt pedig csak az lehetett, aki beszélte a lett nyelvet. Az országban élő oroszok többsége nem tud lettül, mert a szovjet korszakban az államigazgatásban használták az oroszt is, és sok iskolában csak oroszul tanítottak. 1991-ben a nem egészen két és fél millió lakosból 452 ezernek nem volt állampolgársága, így nem vehettek részt a választásokon sem. Nemzetközi nyomásra a szabályokat enyhítették, és 1998-tól csak a lett nyelv ismeretéhez kötötték az állampolgárság kiadását. Sok orosz azonban így sem lehetett állampolgár. A választási törvényt 2002-ben módosították, mert a NATO nyilvánvalóvá tette, a lettek nem kapnak meghívót 2004-re, ha nem engedik indulni a választáson a lettül nem beszélőket. Így ezt a korlátozást feloldották, de ez inkább elvi engedmény, hiszen az állampolgársághoz kell a nyelvtudás, az induláshoz pedig az állampolgárság. Várhatóan a csatlakozásig tovább kell enyhíteni a szabályokat.

Lettország gazdasága az elmúlt években nagyon gyorsan fejlődött. Általános vélekedés szerint ebben komoly szerepe volt Repse kormányfőnek, aki alig egy éve kezdődött politikai karrierje előtt a jegybank elnöke volt, és az ő koncepciója szerint vezették be a lett valutát is a szovjet rubel megszűntekor. A gazdasági növekedés az elmúlt években 7% fölötti volt, és az EU-szabványnak megfelelően 3% alatti az infláció és a költségvetési hiány is. A munkanélküliség 7,6%-os.

Lettország köztársaság, az elnököt a parlament választja. 1999-ben első kelet-európai női államfőként Varia Vike-Freberga lett az elnök. Az egykamarás parlamentet saeimának nevezik, és 100 tagja van.

A lett választások győztese rendre a jobboldal, de a koalíciók összetétele többször változott. Egyetlen baloldali pártnak van csak parlamenti képviselete, a kifejezetten az orosz kisebbséghez kötődő Emberi Jogokért az Egyesített Lettországban nevű pártnak. Ez a második legnagyobb politikai erő az országban, és ha az összes orosz megkapná az állampolgársághoz kötött választójogot, akár győzelmi esélyekkel is indulhatna, mert a legutóbbi választásokkor is jobb eredményt ért el, mint a választóképes oroszok aránya a lett társadalomban.

A 2002 októberében tartott választásokat egy teljesen új politikai erő, a választások előtt tíz hónappal alakult Új Korszak nyerte. A miniszterelnök a párt alapító-elnöke, Einars Repse. Repse semmiből felépített, a politikában többségében kezdő jelöltekkel induló pártja szabályosan kiütötte az előző választás győztesét, a Lett Út nevű, egyébként szintén jobbközép pártot. A Lett Út most be sem jutott a parlamentbe, holott 1991 óta minden kormánykoalícióban benne volt. Az Új Korszak két kisebb párttal kötött koalíciót, melyek maguk is két-két szervezet összefogásából alakultak: a nacionalista Haza Szövetség – Lett Nemzeti Függetlenségi Mozgalommal és a Zöldek/Parasztpárttal.

Riga, a lett főváros 2001-ben ünnepelte 800. születésnapját, de a független lett államiságnak sokkal rövidebb története van. A XIII. században a Kard Testvérei nevű német lovagrend igázta le és keresztelte meg a lett törzseket. A német uralom az 1560-as évekig tartott, amikor litvánok, majd hamarosan a lengyelek szerezték meg a területet. 1629-től svéd megszállás, majd 1721-től orosz uralom kezdődött. Lettország először 1918-ban vált függetlenné, de az önigazgatás alig 22 évig tartott, ráadásul polgárháborútól majd diktatúrától volt vérzivataros. 1940-ben a szovjet csapatok a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében megszállták a területet, és a Szovjetunióhoz csatolták. 1941-ben a németek foglalták el a területet, és a háború egyik legkegyetlenebb vérengzését szervezték meg: a lett zsidóknak mindössze 5 százaléka élte túl az ottani holokausztot. 1944-ben a szovjetek visszafoglalták Lettországot, és hamarosan erőltetett iparosításba kezdtek.

Az első szovjetellenes tüntetést 1986-ban tartották Lettországban, 1988-ban pedig megalakult az elszakadásért küzdő Lett Népfront nevű mozgalom. 1989-ben függetlenségi tüntetések sorozata kezdődött. 1990-ben a lett parlament kimondta az ország elszakadását a Szovjetuniótól, ezt azonban Moszkvában nem ismerték el. 1991 januárjában szovjet kommandósok támadták meg a belügyminisztériumot, a harcnak hat halálos áldozata volt. A feszült légkör ellenére márciusban a lakosság népszavazáson is megerősítette a függetlenségi igényét. Ennek ellenére augusztusban újra támadtak az orosz kommandósok, immár a rövid ideig hatalmat megszerző moszkvai puccsista kommunisták megbízásából. Ismét hat embert öltek meg a rigai akcióban. A következő hónapban azonban már az ENSZ is felvette tagjai közé Lettországot, és a függetlenséget az oroszoknak is el kellett ismerniük.

Lettország és Oroszország hivatalosan még nem ismerte el a határvonalat, bár az erről szóló megállapodást már évekkel ezelőtt megfogalmazták. Moszkva az orosz kisebbség helyzetének rendezéséig erre nem hajlandó. A lett-litván tengeri határt sem jelölték még ki, ez esetben Lettország nem fogadja el a litván tervezetet.

Vissza a Tagok és jelöltek oldalra