Az Európai Központi Bank elnöke 1935-ben született a hollandiai Heerenveenben. Teljes neve: Willem F. Duisenberg. 1961-ben a Groningen Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd négy évvel később a lefegyverzés gazdasági következményeiről írott dolgozatával nyerte el doktori címét.

A doktorátus alatt az egyetemen dolgozott, ám rögtön ezután, 1965-ben az IMF-nél, a Nemzetközi Valutaalapnál helyezkedett el Washingtonban. A holland jegybanknál (Holland Bank) tett rövid kitérő után az Amszterdami Egyetemen tanított 1970 és 1973 között. Ekkon került be a holland kormányba pénzügyminiszterként négy évre. 1977-78-ban a holland szocialisták képviselője volt a parlamentben. 1978-tól a holland Rabobank igazgatóságának elnökhelyettese volt egy évig, innen került vissza a jegybankhoz, igaz, már vezérigazgatói minőségben.

1982-től 15 éven át vezette elnökként a Holland Bankot. Ezzel párhuzamosan 1982 és 1997 között a Nemzetközi Valutaalap kormányzója is volt. 1993-ban egy éven át elnökölt az Európai Közösségek jegybankelnökeinek testületében. Már 1994-től tagja volt az Európai Monetáris Intézetnek, és 1997-ben átvette az elnöki tisztséget is, egyúttal az IMF kormányzói posztjától és a holland jegybank irányításától is megvált.

1998-től ő az Európai Központi Bank elnöke, így a közös valuta, majd közös pénz, az euró bevezetésének irányítója.