Németország

Az EU az egyenrangú tagországok klubja, azonban mégis létezik afféle informális rangsor, és abban a Német Szövetségi Köztársaság számít az Unió egyik vezető államának. Németországnak van a legnagyobb lakossága, és a legtöbb pénzt is a németek fizetik a közös kasszába.

Berlin

Németország alapításától tagja az Uniónak és elődszervezeteinek. A Montánunió (az EU legelső változata) eredetileg éppen a német-francia összefogás kiépítése miatt alakult. Ezt szimbolizálja, hogy az Európai Parlament székhelye Strasbourgban van, a német-francia határon.
 
Az erős német befolyás az Unióban elsősorban a népes ország gazdasági erejének köszönhető. Németországban található a közös európai pénzt, az eurót kibocsátó uniós jegybank székhelye. Amíg a lendületesen növekvő gazdasági teljesítmény lehetővé tette, Németország határozottan támogatta az EU bővítését. A német tőke hagyományosan a kelet-európai térség egyik legfontosabb befektetője, és itt komoly politikai befolyása is van Berlinnek. A romló német gazdasági mutatók sem tántorították el az integráció, a bővítés eszméjétől, ám az új tagok felvételét több megszigorító intézkedéshez kötötte. Németország a bővítés után csak fokozatosan (2009-ig) nyitja meg munkaerő-piacát, ezt Ausztriával közösen kérték a közeli új tagállamok munkavállalóinak rohamától tartva.

Németország az Unió legnagyobb befizetője, ezért szeretné a hatalmas mezőgazdasági segélyeket csökkenteni. A német terv szerint 2013-ra a mostani agrártámogatásokat a mai szint 80 százalékára kellene mérsékelni, az új tagok jelenleg 25 százalékos támogatásának folyamatos emelésével, és a régi tagok 100 százalékának csökkentésével. A többi nagy befizető (Nagy-Britannia, Hollandia és Svédország) támogatják a tervet, a komoly mezőgazdasággal rendelkező Franciaország viszont hallani sem akar róla. A németek a fő szorgalmazói annak is, hogy az Unió élén egy komoly hatalommal rendelkező elnök álljon, és ne kelljen testületeknek és országoknak egyeztetniük a legkisebb kérdésekben is. A kisebb tagországoknak azonban nem tetszik ez a javaslat, és a brit európaügyi miniszter is ironikusan azt mondta, "úgy látszik, a németek egy új Kaisert akarnak". 

A német gazdaság Európa legerősebb gazdasága volt évtizedeken át. Az elmúlt években azonban megtorpant a fejlődés, és a keleti tartományok lemaradását nem sikerült behozni. A romló eredmények miatt a költségvetés hiánya idén meghaladja a GDP 3 százalékát. Ezt az Európai Unió növekedési és stabilitási paktuma tiltja. Az Unió ezért azzal fenyegeti a német kormányt, hogy komoly pénzbüntetést fog kiszabni az országra. A németek ezzel szemben a háromszázalékos határt szintén átlépő olaszokkal és portugálokkal közösen azt kérik, hogy a brüsszeli hatóságok legyenek kicsit rugalmasabbak a gazdasági növekedés lehetőségének megteremtése érdekében.

Németországnak 81 millió lakosa van. Legnépesebb EU-tagként az Európai Parlamentben az egyes országok között a németek delegálhatják a legtöbb képviselőt. Németország lakóinak majdnem tizede bevándorló. Közülük mintegy 3,5 millióan törökök és 500 ezren kurdok, így Németországban jelentős muzulmán kisebbség él. Az egy főre jutó GDP 23 500 euró, a munkanélküliség közel 10 százalékos. Az infláció rendkívül alacsony, alig haladja meg a 2 százalékot.

Németország szövetségi köztársaság, ahol egyes tartományoknak komoly autonómiájuk van, saját parlamenttel és kormánnyal. Az állam élén a szövetségi elnök áll, akit a tartományok és a szövetség képviselőiből álló kollégium választ öt évre. 1999 óta a szociáldemokrata Johannes Rau tölti be a tisztséget.

A német parlament kétkamarás.  A felsőháznak (Bundesrat) 69 tagja van, akik az egyes szövetségi államok kormányait képviselik. A felsőház erőteljesebb jogosítványokkal bír, mint a londoni vagy párizsi parlamentben: a tartományokat érintő ügyekben csak a Bundesrat jóváhagyásával születhetnek törvények. Más törvények esetében kifogással élhet a felsőház, és azt az alsóház elfogadja vagy elutasítja.

Az alsóháznak (Bundestag) 603 képviselője van, akiket négy évre választanak. A képviselők fele-fele arányban listáról és egyéni körzetekből szerezhetnek mandátumot. A kormány élén a szövetségi kancellár áll, a tisztséget 1998 óta a szociáldemokrata Gerhard Schröder viseli. A 2002-ben tartott választáson a szociáldemokrata-zöld koalíciónak éppen csak sikerült megőriznie többségét. A legnagyobb ellenzéki párt a CDU/CSU nevű kereszténydemokrata pártszövetség, mely Helmut Kohl vezetésével 1998 előtt 16 évig volt kormányon.

Schröder - Blair brit miniszterelnökkel együtt - az "új középnek" nevezett, megújult európai szocdem-mozgalom emblematikus figurája. A német kancellár azonban londoni kollégájánál kevésbé bizonyult sikeresnek, és 2002-es újraválasztását inkább a szerencsének köszönheti. A koalíció a Zöldek jó szereplésének hála 9 fős többséget szerzett az Edmund Stoiber bajor tartományi kancellárt listavezetőként indító konzervatívokkal szemben.

Schröder nem tudta csökkenteni a munkanélküliséget, és nehezen tudja kezelni a világgazdaság lassulása okozta nehézségeket. Dolgát nehezíti, hogy újraválasztási kampányában többször élesen bírálta az USA iraki politikáját, és kizárta Németország részvételét az esetleges katonai akcióban. Washington és Berlin kapcsolata azóta javult, ám a kancellár ismét választás elé kerülhet: Németországnak az ENSZ Biztonsági Tanácsának újsütetű tagjaként alkalma lesz még markánsabban képviselni háborúellenes álláspontját. Amennyiben megteszi, Washingtonnal kerülhet konfliktusba. Ugyanakkor Németország - melynek nyugati fele a NATO alapító tagja volt - komoly szerepet vállalt az afganisztáni háborúban: 2003 elején a hollandokkal közösen a németek vették át a parancsnokságot a térségben.

A germán törzsek a II. században települtek le a mai Németország területén. A római hódítás után a frankok szerveztek erős államot először a térségben, majd Nagy Ottó 936-ban kezdődött uralmával létrejött a Német-Római Birodalom, mely a mai német területeken kívül többek között Ausztriát, Csehországot és északolasz területeket is magában foglalt. A birodalom az 1300-as évektől fokozatosan egymáshoz csak lazán kötődő kisállamokra hullott. A birodalmi császári címét 1438-tól az 1806-os bukásig a Habsburgok viselték. Németország a Porosz Királyság vezetésével 1871-ben egyesült újra, és I. Vilmos porosz királyt az újjászervezett birodalom császárává választották. A német egységből a Habsburg-porosz ellentét miatt Ausztria végérvényesen kimaradt. Németországot nagyhatalmi ambíciói sodorták az első világháborúba, mely katasztrofális vereséggel végződött. A császárság megbukott, a megalázó békét már a weimari köztársaság kormánya írta alá. 1933-ban a Hitler vezette náci párt nyerte meg a választásokat, és ezzel a brutális diktatúra ideje következett. A nácik elvesztették a második világháborút, mely újabb katasztrófát hozott az országra. A nagyhatalmak kettéosztották Németországot: 1949-ben jött létre nyugaton a Német Szövetségi Köztársaság, keleten pedig a Német Demokratikus Köztársaság. A szovjet-angolszász vita miatt Berlint is két részre osztották. A két Németország csak 1973-ban ismerte el egymást.

A kelet-európai kommunista diktatúrák összeomlásával a két Berlint elválasztó, kommunisták építtette falat 1989. november 9-én lebontották. 1990 októberében pedig ismét egyesült Németország, az NSZK jogrendjét kiterjesztve a keleti tartományokra is. 

Az egységes német szövetségi állam 1871-ben jött létre. A második világháború után kialakított politikai rendszert tudatosan építették a korábbi föderális hagyományokra: a tartományoknak juttatott politikai autonómia a szövetségi állam korlátozását szolgálja. Németország határai 1990-ben változtak: a volt NDK csatlakozott az NSZK-hoz. A történelmi egyesülés a keleti tartományok elmaradottsága miatt rendkívül költséges vállalkozás volt. A német gazdaság még mindig ennek a következményeitől szenved. Közben a keleti országrész még mindig elmarad a nyugatitól.

Vissza a Tagok és jelöltek oldalra