Vágólapra másolva!
A brit hatóságok a napokban hazatoloncoltak 91 csehországi romát, miután menedék-kérelmüket elutasította a szigetország bevándorlási hivatala.
Vágólapra másolva!

Az első hazatoloncolás tavaly szeptemberben történt, azóta összesen 357 csehországi romát küldtek vissza a nagy-britanniai hatóságok. Az Immigration Office tisztviselői 2001. júliusától már a prágai Ruzyn repülőtéren elkezdték ellenőrizni a Londonba, Manchesterbe, és Birminghambe utazókat. A "gyanús" utasok átvizsgálása egy, a britek által bérelt, elkülönített helységben kerül sor, Prága pedig a vízumkötelezettség elkerülése érdekében áldását adta a nem mindennapos kérésre. A megállapodás a jogvédők és a roma szervezetek körében heves tiltakozást váltott ki: a britek minden jel szerint az utasok bőrszíne alapján szelektálnak. Az ügy kapcsán a cseh parlament alsóházának elnöke, Václav Klaus is kijelentette, a jelenleginél még a vízumkényszer is sokkal jobb megoldás lenne.

Az elmúlt években több száz csehországi roma család kért menedékkérelmet a szigetországban a széleskörű diszkriminációra és faji üldöztetésre hivatkozva. A kivándorló romákat azonban a hatóságok pusztán gazdasági menekültnek tekintik, jóllehet Csehországot a nagyobb jogvédő szervezetek mellet az Európai Unió is rendre elmarasztalta a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés miatt.

Estocák Maximilián, Roma Sajtóközpont (RSK)