Nastase ott lesz az RMDSZ-kongresszuson

Vágólapra másolva!
Adrian Nastase román kormányfő elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség meghívását és részt vesz az RMDSZ január 31-én Szatmárnémetiben összeülő VII. kongresszusán - közölte Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Vágólapra másolva!

A vezető romániai magyar politikus az RMDSZ és a kormányon levő Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői között csütörtökön az éjszakai órákba nyúló megbeszélés után nyilatkozott. A két párt vezetői áttekintették az RMDSZ és a PSD közötti együttműködés tavalyi eredményeit és megbeszéléseket folytattak az idei együttműködési megállapodás előkészítéséről.