Ausztria nem vétózza meg a bővítést

Thomas Klestil osztrák államfő kizártnak mondta, hogy Ausztria vétót emeljen az Európai Unió bővítése ellen, s Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter a diplomácia valamivel bonyolultabb nyelvén ezt tudatta az EU görög soros elnökségével, noha Wolfgang Schüssel kancellár december 13-án a koppenhágai EU-csúcson még vétóval fenyegetőzött.

Klestil államfő csütörtökön Strasbourgban, az Európa Tanács előtt mondott beszédében kizártnak minősítette, hogy Ausztria megvétózza a bővítést, és úgy vélte, hogy ilyet csak a hazai közvélemény megnyugtatására mondanak a politikusok.

A Kurier című bécsi lap pénteken Benita Ferrero-Waldner Jeórjiosz Papandreuhoz, az EU tanácsának soros elnökéhez január 25-én intézett levelét idézte, amelyben a miniszter asszony ugyan nem ilyen világosan, de ugyanerről biztosította az elnökséget. A csatlakozási szerződés április 16-án Athénban esedékes aláírása kapcsán szó szerint azt írta: "Ausztria teljes mértékben támogatja a görög elnökséget abban, hogy megtegye a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a csatlakozási szerződés történelmi jelentőségű aláírására sor kerülhessen április 16-án Athénban."

Mindez annak fényében nyer különös jelentőséget, hogy Wolfgang Schüssel kancellár december 13-án, az EU koppenhágai csúcsán azzal fenyegetőzött, hogy nem írja alá a csatlakozási szerződést, amennyiben nem sikerül kielégítő megoldást találni Ausztria tranzitproblémájára. Bár Schüssel ezt követően többször is megerősítette, hogy aláírását a tranzitkérdés megoldásához köti, az ügyben nem történt jelentős előrelépés.

Nevezetesen arról van szó, hogy Ausztria csatlakozása idején 2003 végéig érvényes megállapodást kötött az EU-val, amelynek értelmében az átmenő közúti forgalmat egy bizonyos kvóta alapján úgynevezett ökopontokkal tartják meghatározott szinten. Bécs szerint az EU már eddig is megsértette a megállapodást, most azonban még kilátás sincs arra, hogy az annak lejárta utáni időre április 16-ig megoldást találjanak. Egyelőre 2006-ig való átmeneti megoldásról van szó, ám a felajánlott kompromisszum nem felel meg Ausztriának.

Mathias Reichhold, a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) közlekedési minisztere többször felszólította már Schüsselt, hogy ne járuljon hozzá a bővítéshez, s a november 24-én tartott előre hozott választások ellenére az FPÖ még a koalíció része, mivel új kormány még nem alakult.

A vitában ritkán szereplő tény, hogy a külföldi teherautók átmenő forgalma - amelyről szó van - a közúti teherszállítás csupán kis töredékét teszi ki Ausztriában. Ugyanakkor az országon áthalad az észak-déli és kelet-nyugati forgalom jelentős része, s ez anyagi és környezetvédelmi szempontból is nagy tehertétel.

Mindezek ellenére osztrák megfigyelők arra mutatnak rá, hogy Schüssel kancellár és pártja, az Osztrák Néppárt a bővítés elkötelezett híve, s így nem valószínű, hogy megakadályozná annak végrehajtását.