Spanyol bizonyítékok a háború mellett

Vágólapra másolva!
José María Aznar spanyol kormányfő szerint titkos információk alapján bizonyítható, hogy Irak fenyegetést jelent "a békére, a világ biztonságára és Spanyolországra nézve".
Vágólapra másolva!

Az Europa Press spanyol hírügynökségnek adott és a hétfői madridi lapok által közzétett interjúban a miniszterelnök kijelentette, minden kormány, így a spanyol is, "rendelkezik azzal kapcsolatos információval, hogy Szaddám Huszein (iraki diktátor), azon biológiai és vegyi fegyverek révén, amelyekkel rendelkezik, valamint terrorcsoportokkal fenntartott kapcsolatai által tényleges fenyegetést jelent a békére, a világ biztonságára és Spanyolországra nézve. Ezzel kapcsolatban elegendő bizonyítékkal rendelkezünk". Aznar szerint az iraki elnök és az al-Kaida kapcsolata "nem a fantázia szüleménye". Hozzátette: "Azt lehetne gondolni, hogy mindez bennünket nem érint, de hát éppen most tartóztattunk le egy rendkívül veszélyes terrorista sejtet Barcelonában".

Aznar szerint a háború elkerülhető, de ez csakis Szaddám Huszeintől függ, vagyis attól, be kell bizonyítítania az ENSZ-fegyverzetellenőrök számára, hogy nem rejteget tömegpusztító fegyvereket.

Véleménye szerint Irak megtámadásához törvényes szempontból nem szükséges az ENSZ újabb határozata, de ettől még a határozat "lehetséges és kívánatos". Példaként Aznar a Koszovó elleni NATO-támadást hozta fel, amely szintén ENSZ-határozat nélkül történt. Azzal kapcsolatban, hogy Spanyolország a logisztikai segítség mellett csapatokat is fog-e küldeni a térségbe, a miniszterelnök kijelentette, hogy "a kormány az adott helyzettől függően fogja meghozni határozatát".

A La Razón című konzervatív lap hétfői száma emellett arról tájékoztatott, hogy az utóbbi napokban emelkedett a Gibraltári-szorosban, Rota melletti közös amerikai-spanyol katonai támaszpont forgalma. Az oda érkezett amerikai katonai repülőgépek a Perzsa-öbölbe indulnak, és muníciót szállítanak. A legtöbb gép biztonsági okokból éjszaka száll fel, mivel a Pentagon attól tart, hogy az al-Kaida terrorakciót visz véghez az öbölben. A La Razón hangsúlyozta, hogy a Rotában és a közeli Morón de la Fronterában található támaszpontok felszereltsége maximális biztonságot jelent, és az amerikai repülőgépek felszereltsége is maximális védelmet nyújt.

A két támaszpont szerepe már az öbölháború idején is jelentős volt, hiszen ezek éppen félúton találhatóak az Egyesült Államok és a Perzsa-öböl térsége közt. Az utóbbi években a rotai támaszpontot korszerűsítették, például a felszállópálya alatt elhelyezett töltőállomásokkal látták el, és így jelentősen csökkent a repülőgépek üzemanyaggal való feltöltésének ideje, nőtt az eljárás biztonsága.