Külföldre költöztetnék Szaddám Huszeint

Vágólapra másolva!
Az USA legújabb terve az Irak elleni háború elkerülésére, hogy megpróbálják rávenii Szaddám Huszeint: mondjon le és hagyja el Irakot. Az amerikai kormány már több országgal tárgyalt is Szaddám befogadásáról.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok számos országgal tárgyal Szaddám Huszein iraki elnök esetleges befogadásának ügyében. Colin Powell külügyminiszter szerdán a képviselőház külügyi bizottságának elmondta: tanulmányozzák annak a módját, miként lehetne Szaddám Huszeint és legbelsőbb körét rávenni Irak elhagyására.

Az amerikai kormány már többször jelezte, hogy elfogadhatónak tartaná Szaddám Huszein lemondását és távozását az országból a háború elkerülése végett. Powell most világosan értésre adta, hogy a kormány egy ilyen megoldáson munkálkodik.

A külügyminiszter közölte, hogy számos országgal tárgyalnak, de az ENSZ bevonására is szükség lehet ahhoz, hogy az iraki elnök elfogadjon egy ilyen megoldást. Powell szerint ezzel számos gondot el lehetne kerülni. "A fertőző góc eltávolításával megkezdődhetne a gyógyulás folyamata" - mondta.