Vágólapra másolva!
Háborús bűnök miatt vádat emelt a hágai Nemzetközi Törvényszék Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke ellen.  A kilencvenes évek elején etnikai tisztogatásban vett részt Seselj félkatonai alakulatok vezetőjeként az ügyészek szerint, ezért hat rendbeli háborús és nyolc rendbeli emberiség elleni bűncselekménnyel vádolják.
Vágólapra másolva!

A kilencvenes évek elején Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában elkövetett emberiség elleni és háborús bűntettek miatt a hágai Nemzetközi Törvényszék vádat emelt Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke ellen - jelentette be pénteken a törvényszék.

A tavaly decemberi szerbiai elnökválasztáson második helyen végzett Seseljt az etnikai tisztogatásban részt vett félkatonai alakulatok vezetőjeként hat rendbeli háborús és nyolc rendbeli emberiség elleni bűncselekménnyel vádolja a hágai ENSZ-törvényszék - mondta Florence Hartmann, az ügyészség szóvivője. Seselj azt már eddig is elismerte, hogy pártja 10 ezer önkéntest verbuvált a háborúk idején, akik - állítása szerint - a reguláris hadsereg egységeiben harcoltak

Seselj korábban közölte: ha vádat emelnek ellene, önként Hágába utazik, hogy "megvédje a szerb nemzet érdekeit". Seselj február 24-re foglaltatott magának jegyet a hágai repülőjáratra. A pártvezér elutazása előtti napon gyűlést tart Belgrádban, és ultranacionalista ellenzéki pártja február 22-én kongresszusát is megrendezi.