Chirac bírálta, Patten megvédte a tagjelölteket

Vágólapra másolva!
A francia elnök az EU iraki válsággal kapcsolatos egységes állásfoglalását követően élesen bírálta a csatlakozásra váró országokat, mert azok az USA mellé álltak az iraki háború kérdésében. Jacques Chirac szerint az érintettek lépésükkel azt kockáztatták, hogy maguk ellen hangolják a tizenötök közvéleményét. Az Európai Bizottság külügyi biztosa, az angol Chris Patten viszont védelmébe vette a jelölteket, mondván, nekik is van joguk véleményt nyilvánítani.
Vágólapra másolva!

A francia elnök hétfő este Brüsszelben élesen elmarasztalta az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó kelet-és közép-európai volt kommunista országokat, amiért az Egyesült Államok pártjára álltak az iraki válságban.

Egyezségre jutott az EU Irak ügyében/nagyvilag/20030217megszuletett.html

Jacques Chirac, aki az iraki válsággal kapcsolatos új, közös EU-állásfoglalás jóváhagyása után nyilatkozott, úgy vélte, hogy Lengyelország, Csehország és Magyarország, illetve a vilniusi tízek csoportja meglehetősen felelőtlenül viselkedtek a kérdésben, nem törődve az amerikai álláspont mögé való sietős felzárkózás veszélyeivel. Mindnyájan "nagy lehetőséget szalasztottak el a hallgatásra" - jegyezte meg némi iróniával.

A már NATO-tag és 2004-ben várhatóan EU-taggá váló Lengyelország, Magyarország és Csehország vezetői brit, spanyol, olasz, dán és portugál partnereikkel együtt írtak alá az amerikai kormánnyal szolidaritást vállaló nyílt levelet. A NATO-tagjelölt vilniusi tízek ugyancsak közös levélben támogatták az amerikai pozíciót az iraki válság ügyében. A tízek közül öten (a három balti állam, valamint Szlovénia és Szlovákia) szintén 2004-ben léphet be az EU-ba, míg Románia és Bulgária 2007 táján. Chirac szerint ezek az országok lépésükkel azt kockáztatták, hogy maguk ellen hangolják a tizenötök közvéleményét.

Az EU bizottságának külügyi biztosa kedden a levelet aláíró EU-tagjelölt országok védelmére kelt. Chris Patten, aki éppen kedden találkozik a tagjelölt országok képviselőivel, a BBC rádiónak reggel azt mondta: Jacques Chirac francia elnöknek "megvan a maga stílusa", és időnként "meglehetősen színesen használja a francia nyelvet". Nagyon fontos azonban tudatni a tagjelöltekkel, hogy az EU nem a Varsói Szerződés. Az unió nemcsak gazdasági, hanem politikai szervezet is, és Magyarországnak, Lengyelországnak, a Cseh Köztársaságnak és a többieknek ugyanannyi joguk van véleményük kifejtésére, mint bárki másnak - mondta a brit EU-biztos.