Nacionalistákkal lép koalícióra Saron

Vágólapra másolva!
Megállapodást kötött Ariel Saron izraeli miniszterelnök a Nemzeti Vallásos Párt kormányzásba való bevonásáról. A palesztin békefolyamat egyik fő ellenzőjeként számon tartott párttal kötött megállapodás végleg elveti annak a lehetőségét, hogy nagykoalíció jöjjön létre Izraelben a palesztin békefolyamat mellett elkötelezett Munkapárttal.
Vágólapra másolva!

Ariel Saron izraeli miniszterelnök bevette kormányába a Nemzeti Vallásos Pártot, az izraeli telepesek fő szószólóját a palesztin békefolyamat egyik fő ellenzőjét. A nacionlaista beállítottságú tömörüléssel kötött megállapodással Saron végleg elvetette annak a lehetőségét, hogy ismét nagykoalíciót alakítson ki a baloldali Munkapárttal - jelentette a BBC. A jelenlegi koalíciónak tagja lesz a világi-centrista Shinui párt is, amellyel várhatóan vasárnap állapodnak meg kormányba lépésének részleteiről.

Saron sokáig és hiába munkálkodott azon, hogy összehozza a nagykoalíciót a Munkapárttal, de a két politikai tömörülés nem tudott megegyezni - éppen a telepesek pártjának kormányzásba való bevonásán. Az NVP ellenzi a palesztin állam kialakításának tervét, és újabb telepek alapítását szorgalmazza a vitatott területeken.

A Munkapárt, amely a palesztinokkal folytatott béketárgyalások azonnali újrakezdését, és ennek érdekében egyes zsidó telepek felszámolását pártolja, úgy véli, hogy a NVP bevonásával kevésbé valószínű, hogy sikerül megállapodni a palesztinokkal. Mint a párt szóvivője közölte, amint Saronék bejelentették megállapodást az NVP-vel, azonnal kivonultak a koalíciós tárgyalásokról.

A megállapodás értelmében az NVP két miniszteri posztot kap. Övék lesz a Lakás- és Építésügyi, valamint a Munkaügyi és Szociális tárca az izraeli kormányban. Az NVP hat mandátumával, valamint a Likud 40 és a Shinui 15 képviselői helyével így egyetlen szavazattal kerül többségbe a Saron vezette koalíció a 120 tagú Knesszetben. A január 28-i izraeli parlamenti választásokon a Likud 38 helyet szerzett, miközben a Munkapárt eddigi legrosszabb eredményét érte el: mindössze 19 képviselője jutott be a törvényhozásba. A Likud utóbb összeolvadt egy bevándorlók által alapított kisebb párttal így növelve mandátumainak számát 40-re.