Német-francia-orosz javaslat Irak lefegyverzésére

Vágólapra másolva!
Németország, Franciaország és Oroszország hétfőn javaslatot terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely Irak fokozatos, programról programra haladó leszerelését célozza - közölte hétfőn este Berlinben Jacques Chirac francia köztársasági elnök.
Vágólapra másolva!

Chirac, aki vacsorára volt hivatalos a német fővárosba, a kötetlen eszmecsere előtt kijelentette: Németország és Franciaország egyetért abban, hogy Irak leszerelését békés eszközökkel is el lehet érni, "nincs okunk eltérni a béke logikájától s áttérni a háború logikájára".

Forrás: MTI
Chirac és Schröder Berlinben

A francia elnök hangsúlyozta, hogy Iraknak együtt kell működnie, az asz-Szamud rakétákat le kell szerelnie. Chirac megismételte azt is, hogy sem Párizs, sem Berlin nem híve jelenleg egy újabb BT-határozatnak.

A vendéglátó német kancellár is azt hangsúlyozta, hogy Párizs és Berlin Irak megszabadulását a fegyverektől békés eszközökkel akarja elérni. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Irak teljes egészében végrehajtsa az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát" - közölte.

Hétfőn Hannoverből elindították a Perzsa-öböl térségébe az első, Németországban állomásozó brit harci egységeket. Az első gép a hetedik brit páncélos dandár háromszázötven katonáját szállította, a pontos úti célt nem közölték.

Németországból már eddig is vezényeltek át katonákat - mintegy hatezret - az Irakhoz közeli térségbe, de ők nem harcoló egységekhez tartoztak. Az elkövetkezendő tíz napban körülbelül 12 ezerre duzzadna a Németországba átirányított brit katonák száma.