London: kormánygyőzelem lázadással

Vágólapra másolva!
Eddigi fennállásának legnagyobb parlamenti lázadását volt kénytelen elkönyvelni szerda este a munkáspárti brit kormány, amely a várakozásoknak megfelelően elfogadtatta az alsóházzal saját állásfoglalását Irak ügyében, de a kormánypárti képviselők harmada szembefordult a kabinettel a kettős szavazáson.
Vágólapra másolva!

A kormány ahhoz az állásfoglaláshoz kérte az alsóház támogatását, amely kimondja, hogy Szaddám Huszein iraki elnöknek ez az utolsó lehetősége a békés leszerelésre. Jóllehet a kormány képviselői a félnapos vitában igyekeztek hangsúlyozni, hogy ez nem felhívás háborúra, a kormányzó Munkáspárt több mint száz tagja módosító ellenindítványt írt alá és terjesztett elő, amely azt mondta volna ki, hogy nincs alapja az Irak elleni katonai akciónak.

Az esti voksoláson ezt a ház 393:199 arányban elvetette, a második menetben pedig 434:124 arányban elfogadta a kormány eredeti beterjesztését, de mivel a konzervatív ellenzék mintegy másfél száz jelenlévő képviselője zömmel a kormány mellett szavazott, az első számítások szerint 120-150 munkáspárti törvényhozó - az alsóházi Labour-frakció harmada - leszavazta a kabinetet.

Ez eddig messze a legsúlyosabb lázadás a hat éve országló baloldali brit kormány ellen a munkáspárti padsorokban; az eddigi legnagyobb ellenszavazat-szám a kormánypárti oldalon 67 volt, néhány éve egy szociális kérdésben. Az ellenállás mértéke, azzal együtt, hogy a háború ellenzéke a választók között is rendkívül erős, elemzések szerint rendkívül megnehezíti Tony Blair miniszterelnök helyzetét az iraki válság ügyében.

A voksolás előtti szerdai vitában Jack Straw külügyminiszter többször is hangsúlyozta, hogy nincs még döntés az Irak elleni katonai akcióról, és a kormány által a parlament elé terjesztett állásfoglalás sem azonos a brit haderő háborúba küldésével.

Straw ugyanakkor hozzátette, hogy "közel a töréspont", és most már vagy Szaddám Huszein iraki elnöknek kell hozzálátnia az azonnali, önkéntes és teljes leszereléshez, vagy a Biztonsági Tanácsnak kell vállalnia az erővel történő leszerelés felelősségét.

Tony Blair a vita bevezetőjében azt mondta: mindent elkövet annak érdekében, hogy a Biztonsági Tanács új határozatot hozzon Irak ügyében. Közölte: bízik abban, hogy a héten benyújtott brit-amerikai-spanyol határozati javaslat, amely megállapítja, hogy Irak nem tett eleget a békés leszerelést előíró kötelezettségének, megkapja a szükséges támogatást.

Időt adna Iraknak az orosz-német koalíció/nagyvilag/20030226erosodik.html

Blair már korábban többször is kifejtette: arra számít, hogy ha sikerül a BT-ben elfogadtatni az új határozatot, az felsorakoztatja a kormány mögé a brit közvéleményt is az Irak elleni fellépés kérdésében. A miniszterelnök mindazonáltal előző nap bejelentette, hogy London egyelőre nem akarja szavazásra felterjeszteni a Biztonsági Tanácsban a hét elején beterjesztett új brit-amerikai-spanyol tervezetet, hogy még egy esélyt adjon Iraknak a békés leszerelésre.