Blix elégedetlen az iraki együttműködéssel

Az ENSZ-szel folytatott bagdadi együttműködés mértéke csak "nagyon korlátozott eredményeket" tett lehetővé eddig az iraki leszerelésben - a BBC előzetes értesülése szerint ezt tartalmazza Hans Blixnek, a fegyverzetellenőrök vezetőjének új jelentése, amely szombaton kerül a Biztonsági Tanács asztalára.

A londoni rádió által megszerzett és csütörtök esteismertetett, 16 oldalas jelentéstervezet szerint Irak "nagyobb erőfeszítéseket is tehetett volna" a tilalmas fegyverek hollétének kiderítése érdekében, és "nehezen érthető, hogy a legutóbb megtett intézkedéseket (az iraki kormány) miért nem tette meg már korábban".

A BBC ismertetése szerint egyébként a jelentés zömmel az elmúlt három hónap fegyverzetellenőrzési tevékenységének történeti összefoglalója, és a rádió által idézett kedvezőtlen megállapítások a dokumentum utolsó két bekezdésében szerepelnek.

A BBC csütörtök esti hírmagyarázata szerint Blix "nagyon óvatosan igyekezett középen manőverezni ... mindegyik oldalnak adva valamit". A jelentésben vannak olyan elemek, amelyekre jó eséllyel a háborút ellenző franciák és németek fognak rámutatni mint annak bizonyítékára, hogy a fegyverzetellenőrzési folyamat működőképes és folytatandó, de London és Washington is talál majd olyan bekezdéseket - főképp a jelentés előzetes ismertetésében kiugratott megállapításokat -, amelyek ennek ellenkezőjére utalnak - hangzott a BBC kommentárja.

Csütörtökön egyébként a brit kormány - a kormánypárti képviselők előző esti, példátlan mértékű alsóházi kormány- és háborúellenes lázadása ellenére - folytatta diplomáciai hadjáratát az Irak együtt nem működését megállapító újabb BT-határozat elfogadtatása érdekében. Tony Blair kormányfő a nap folyamán e kérdésről is tárgyalt a Downing Streeten Bertie Ahern konzervatív ír miniszterelnökkel, este pedig Madridba utazott a spanyol kormányfővel elköltendő munkavacsorára.

KAPCSOLÓDÓ CIKK