Bagdad megsemmisíti tiltott rakétáit

Bagdad elfogadta az ENSZ Felügyeleti, Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottságának (UNMOVIC) azt a követelését, hogy semmisítse meg asz-Szamúd-2 rakétáit - jelentette be péntekre virradóra az UNMOVIC. Irak Hans Blixnek, az ENSZ fegyverzetellenőrei vezetőjének címzett levelében közölte döntését.

Blix múlt pénteken Amír asz-Szaadi tábornoknak - Szaddám Huszein tanácsadójának - írott levelében azt követelte Bagdadtól, hogy március elsejéig lásson hozzá a szóban forgó rakéták megsemmisítéséhez, szakértők ugyanis megállapították, hogy azok hatótávolsága nagyobb a megengedettnél.

Amír asz-Szaadi kedden közölte, hogy Bagdad még tanulmányozza a rakéták megsemmisítésére vonatkozó döntést. A tábornok azért erősítette ezt meg, mert előzőleg az amerikai CBS tévé úgy értelmezte a Szaddám Huszein iraki elnökkel készített interjújában elhangzottakat, mintha Bagdad máris elutasította volna a megsemmisítést.

Colin Powell amerikai külügyminiszter még csütörtökön, az iraki hivatalos válasz megérkezése előtt kijelentette: a rakétákkal kapcsolatos iraki válasz semmit nem fog változtatni Washington Bagdaddal szembeni álláspontján. Bármi lesz is a válasz - idézte az amerikai külügyminisztert az AFP - Irak magatartása "azt mutatja, hogy csak figyelemelterelő műveleteket végez, úgy tesz, mintha együttműködne, de valójában nem folytat együttműködést".

KAPCSOLÓDÓ CIKK