A Fehér Ház teljes leszerelést követel

Vágólapra másolva!
A Fehér Ház szóvivője szerint a valódi iraki leszerelés csakis teljes, átfogó és haladéktalan lehet. Fleischer szavai szerint Irak csak annyit teljesít az ENSZ határozatából, hogy fenntartsa az együttműködés látszatát.
Vágólapra másolva!

Ari Fleischer hétfői sajtótájékoztatóján nem tulajdonított különösebb jelentőséget annak, hogy Irak pótjelentést készül benyújtani az ENSZ fegyverzetellenőreinek VX ideggáz- és lépfene-készletéről. Leszögezte: az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata nem arra kötelezte Irakot, hogy négy hónappal a haladéktalan, teljes leszerelést előíró határozat elfogadása után kismértékben szereljen le. Hozzátette, hogy ez is csak azért történhet meg, mert az Egyesült Államok elnöke és a vele egyetértők koalíciója nagy nyomást fejt ki Irakra.

Fleischer szavai szerint az iraki asz-Szamúd-2 rakéták felszámolása nem elég, az csak a jéghegy csúcsát jelenti. Irak nem számolt el 26 ezer liter lépfenekészlettel, 38 ezer liter botulinummal, 1,5 tonna ideggázzal, 6500 vegyi bombával.

Mi számít a tényleges leszerelés mértékének? A szóvivő a kérdésre úgy válaszolt, hogy ez a "huszonkettes csapdája", amelyet Szaddám Huszein iraki elnök önmagának állított azzal, hogy letagadta a tömegpusztító fegyvereinek a létezését, majd pedig fegyvereket talál, amelyekről azt mondta, hogy nincsenek. Ha hazudik, hogyan lehet megbízni benne, amikor azt mondja, hogy felszámolta a fegyvereket. Honnan lehet tudni, hogy nincs még belőlük több valahol a homokban elásva? - kérdezett vissza a szóvivő.

Ari Fleischer szerint senki se gondolhatja egy percig sem, hogy Szaddám Huszein hatalmon maradhat, ha erővel kell őt lefegyverezni. A szóvivő ugyanakkor nem zárta ki ennek lehetőségét arra az esetre, ha maradéktalanul leszereli tömegpusztító fegyvereit. "Először lássuk, hogy teljesen és haladéktalanul leszerel-e, és majd meglátjuk, mi történik" - mondta Fleischer.

A szóvivő jelezte, hogy az iraki pótjelentés nem késleltetheti a döntést az esetleges háborúról. "Az elnök egy hónapja megmondta, hogy hetekről és nem hónapokról van szó, és ez mit sem változott."

A szóvivő nem kommentálta az Observer brit lap értesülését, amely szerint az Egyesült Államok lehallgatja Mexikó, Chile, Pakisztán, Guinea, Angola és Kamerun ENSZ-diplomatáinak hivatali és magántelefonjait, és belenéz az e-mailjeikbe. Az Egyesült Államok ennek a hat országnak a támogatását keresi az Irakról hozandó második biztonsági tanácsi határozat elfogadásához. Ari Fleisher hangsúlyozta, hogy a bevett általános gyakorlatnak megfelelően nem reagál hírszerzéssel kapcsolatos sajtóhírekre, az ilyen híreket sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó.