Lesz EU-híd a Dunán, 46 millió a kampánynyitó

Vágólapra másolva!
Március 14-től 16-ig tart az EU Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) népszavazás előtti kampányának nyitóprogramja. A kulturális rendezvénysorozat keretében építi fel a honvédség a pontonhidat a Dunán. A költségek EUKK-ra eső része összesen 46 millió forintot tesz ki.
Vágólapra másolva!

Suba János, az EU Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) ügyvezető titkára közölte: a hírekkel ellentétben minden szükséges engedély megvan ahhoz, hogy létrejöjjön a tervezett márciusi, népszavazás előtti kampány nyitóprogramja. Ezzel megkezdődik az EUKK kampányának második szakasza, amikor már nem a kérdések feltevésére, hanem a népszavazáson való részvételre és az igen melletti voksolásra buzdítják az embereket.

Az EUKK honlapjahttp://www.eukk.hu

Az esemény részeként a honvédség pontonhidat állít fel a Dunán, amely azt szimbolizálja, hogy ahogy a híd összeköti a jobb és a bal partot, úgy köti össze az igen szavazat a kettéosztott magyar társadalmat - közölte Suba.

A híd a kormány és az EUKK közös projektje, az ötletgazda pedig a Supergroup. A híd a honvédség tulajdona, ezt minden évben augusztusban a rendes kiképzés keretében felállítják. Idén azonban az EUKK kérésére előrehozták az időpontot. Az EUKK fedezi a rendezvények költségeit. A hidat - melyet éjszakánként fáklyákkal világítanak meg - péntek este fél 8-kor nyitják meg és vasárnap este 10 óráig áll. Gyalogosan reggel 8 és 12, valamint délután 4 és este 10 között lehet átkelni a hídon, közben a hajók számára megnyitják az utat. A híd napi kapacitása 120 ezer fő.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A budai oldalon színpadokat állítanak fel koncerteknek és előadásoknak, lesznek gólyalábasok, maskarások, akik az EU-tagországok zászlóit festik arcukra, megismerhetők lesznek az egyes országokra jellemző ételek. Felállítanak 132 piros-fehér-zöld szélforgót is. A szélforgókat vasárnap kiosztják az EU-tagország és tagjelöltek és a magyar megyei önkormányzatok között, a maradékot pedig a tervek szerint Bács-Kiskun megyébe viszik egy tervezett emlékparkba.

A szélforgók, zászlók 12 millió forintba kerülnek. Az éjszakai világításra és látványra 2,3 milliót szán az EUKK. A műszaki lebonyolítás, amelyért a Perfect Design felel, 7 millió forintba kerül, ebből 5 százalék a cég nyeresége - ismertette Suba. Az energiaköltségre 1,2 milliót szánnak, a színpadok felállítására 3,5 milliót, a műsorokra pedig 20 milliót. Vagyis összesen 46 millió forintba kerül a hétvégi rendezvény.