Nyers erőszak is szerepet játszott annak a két afgán fogolynak a halálában, akik tavaly decemberben haltak meg egy amerikai katonai bázison - derül ki a katonai halottkém jelentéséből. A hadsereg új vizsgálatot rendelt el az ügyben, azt pedig tagadja, hogy az őrök bántalmaznák a foglyokat.

Egy katonai halottkém által készített jelentés szerint megölték azt a két afgán fogvatartottat, akik tavaly decemberben haltak meg a bagrami amerikai katonai bázison. A két személy halálához egyértelműen hozzájárult a velük szemben alkalmazott nyers erőszak - állapítja meg a BBC által ismertetett jelentés.

A bázis szóvivője a BBC-nek nyilatkozva ugyanakkor közölte, a halottkém jelentését nem tekintik véglegesnek. Újabb katonai vizsgálat indult az ügyben, amely várhatóan ebben a hónapban ér véget.

Amerikai katonai létesítményekben több száz olyan személyt tartanak fogva, akiknek közük volt az afganisztáni tálib uralomhoz, valamint az al-Kaida terrorszervezethez.

Jogvédő szervezetek múlt hónapban azzal vádolták meg az amerikai kormányt, hogy a foglyokat fizikailag bántalmazzák. Washington nevetségesnek nevezte ezeket az állításokat.