Háborús előkészületek a kuvati-iraki határon

Vágólapra másolva!
Három hatalmas rést találtak azon az elektromos kerítésen, amely Kuvait és Irak határán húzódik - áll a két ország közötti fegyvermentes övezetet felügyelő ENSZ-megfigyelők jelentésében. Az ENSZ-jelentés szerint a civil ruhás amerikai haditengerészek által vágott rések elhelyezkedése arra utal, hogy azoknak hadműveleti céljai vannak.
Vágólapra másolva!

A résekről a BBC adott hírt, egy birtokába került ENSZ-megfigyelői jelentés alapján. A dokumentum szerint a réseket a napokban fedezték fel, nem sokkal azután, hogy civil ruhás amerikai haditengerészeket láttak jelzés nélküli járműveken keresztülhajtani a demilitarizált övezeten.

A jelentés szerint az Irak és Kuvait közötti demilitarizált övezetben a hét elején észlelték a jogtalan behatolást. Az ENSZ-megfigyelők 15 embert láttak, akik civil ruhát viseltek, és mindenféle jelzés nélküli gépkocsiban utaztak. Amikor megközelítették őket, azok közölték, hogy amerikai tengerészgyalogosok, és a kuvaiti kormány engedélyével dolgoznak a körzetben. Az ENSZ-irat szerint mindannyian katonafrizurát viseltek, és hármuknál pisztoly is volt hónalj alatti tokokban.

Az ENSZ-jelentésből kiderül: az elektromos kerítést átvágták, de az elektromosságot biztosító kábelt nem szakították meg, hanem a föld alá helyezték. A jelentés a három, körülbelül 25 méter széles rés elhelyezkedéséből arra következtetett, hogy készítőik hadműveleti célból vágták azokat a demilitarizált övezetben fekvő határzáron.