Hollandia: terjed a baromfivész

Vágólapra másolva!
Tovább terjed Hollandiában az egy hete kirobbant baromfivész: jelenleg már legalább 33 üzemben sejtik vagy állítják biztosan a betegség jelenlétét a baromfiállományban, és 25 baromfiüzemben már több ezer szárnyast vágtak le.
Vágólapra másolva!

A szomszédos Németország mezőgazdasági minisztériuma arra számít, hogy a járvány nyomán az élő baromfi és tojás exporttilalmát március 13-a utánra is meghosszabbítják. A holland agrárminiszter, Kees Veerman ugyanakkor nem akarta kizárni, hogy egy második, az eddiginél is agresszívebb vírus jelent meg a holland baromfik körében.

Időközben már 14 ország állította le a holland baromfi-, baromfitermék- és tojásimportot. Az Európai Bizottság hétfőn, Hollandiával egyeztetve, az EU egész területére kiviteli és szállítási tilalmat jelentett be a Hollandiából származó baromfira és tojásra. Hollandiában a múlt szombattól csak az élő baromfira és a tojásra vezettek be exporttilalmat.

Hollandia időközben külföldi segítséget kért azoknak a szárnyasok megsemmisítéséhez, amelyeket az ország középső részén múlt hét végén kitört baromfivész miatt kell tömegesen elpusztítani. Bejelentése szerint a járvány megfékezése végett több százezer baromfit kell levágni.

A Gelderland-völgy körzetében észlelt betegség a baromfiinfluenza egy rendkívül fertőző, vírusos változata, amely nagy károkat okozhat a baromfiállományban, emberre azonban nem terjed át.