Irak megfenyegette Romániát

Vágólapra másolva!
A háborús készülődéshez nyújtott segítség miatt Irak megfenyegette Romániát. Bukaresti politikusok szerint az ország nem fél a fenyegetéstől, de megtették a megfelelő terroristaellenes intézkedéseket. Magyarországot nem fenyegette meg Irak, de a budapesti nagykövet az [origo]-nak azt mondta, hogy a belügyeikbe való beavatkozásnak tartják a taszári kiképzés engedélyezését, és ezt diplomáciai úton tudatták is a kormánnyal.
Vágólapra másolva!

Irak bukaresti nagykövete azzal fenyegetőzött, hogy Románia "bármilyen hozzájárulása vagy részvétele az Irak elleni háborúban az iraki nép és az arab világ elleni agressziónak bizonyul, aminek következményei lesznek" - írta pénteki számában az Adevarul című lap. Az újság szerint Szaad H. Mazsid nagykövet arra kérte "a román barátokat, hogy álljanak a béke oldalán, és ne válasszák a háború útját".

A fenti kijelentést megelőzően Bagdad szófiai nagykövete hasonló tartalmú üzenetet fogalmazott meg a bolgár hatóságok számára, de néhány órával később visszavonta nyilatkozatát. Ennek ellenére a bolgár hatóságok különleges biztonsági intézkedéseket jelentettek be az esetleges támadások megelőzésére - írta az Adevarul.

Felkészült minden eshetőségre Irak/nagyvilag/20030305felkeszult.htmlAz [origo] Irak budapesti nagykövetével készített interjúja

Magyarországgal szemben ugyanakkor Irak nem tervez hasonló lépéseket tenni - derül ki abból az interjúból, melyet Muklif A. Jaszin, Irak magyarországi nagykövete adott az [origo]-nak. Mint a nagykövet fogalmazott, "Irak tiszteli a nemzetközi jogot, és nem avatkozik más államok belügyeibe". Bagdad a taszári kiképzésre úgy tekint, mint "belügyeibe való beavatkozásra" - mondta a nagykövet. Mint arról beszámolt, diplomáciai úton tudatták ezzel kapcsolatos véleményüket a magyar féllel.