A Hamasz izraeli vezetők meggyilkolásával fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
A Hamasz palesztin szélsőséges szervezet fegyvereseit utasították vezetőik izraeli miniszterek és képviselők megölésére. Erre azt követően került sor, hogy az izraeliek megölték a szervezet egyik alapító tagját, Ibrahim al-Makadmát.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy az izraeli katonák megölték a palesztin szélsőséges szervezet, a Hamasz egyik alapító tagját, a szervezet felszólította fegyveres tagjait, hogy izraeli politikusokat vegyenek célba - írja a BBC. A Hamasz-vezető három másik palesztinnal együtt vesztette életét szombaton, amikor az izraeli hadsereg újabb rakétatámadást hajtott végre a Gázai-övezetben.

Ibrahim al-Makadma temetésén több tízezren vettek részt Gáza városában. A koporsót kísérő tömeg azt kántálta, hogy vezetőjük haláláért száz izraeli feje hullik majd le.