Befejeződött a generációváltás Kína vezetésében

Vágólapra másolva!
Tulajdonképpen befejeződött a tavaly novemberi pártkongresszuson elkezdett generációváltás a kínai kommunista pártban és egyúttal az állami vezetésben. Csiang Cö Min helyett Hu Csin-tao lett az államfő, az egykori kormányfő, a pekingi diáklázadást leverő Li Peng pedig nyugdíjba vonult. 
Vágólapra másolva!

Hu Csin-tao (Hu Jintao) kommunista pártfőtitkárt választotta meg szombaton államfőnek öt éves mandátummal a kínai törvényhozás. A kínai országos népi gyűlés ezzel szentesítette a kommunista párt novemberi kongresszusán hozott, generációváltást jelentő döntéseit.

Kína: vörös zászlókba burkolt kapitalizmus/nagyvilag/20021113kina.html

A 60 éves Hu Csin-tao a 76 éves Csiang Cö-mint (Jiang Zemin) váltotta fel az államfői poszton, miután az államfőválasztáson 2937 szavazatot kapott, négy ellenszavazat és három tartózkodás mellett. Csiang ugyanakkor megőrizte komoly befolyását: újjáválasztották a kiemelt hatalmat jelentő központi katonai bizottság vezetőjének - ez a legmagasabb kínai katonai tisztség. A volt pártfőtitkár és államfő bizottsági elnöki megbízatását 2726 törvényhozó támogatta, 98-an személye ellen szavaztak, míg 122-en tartózkodtak. Csiang egyébként 1990 márciusa óta tölti be e bizottság elnöki posztját, amely hagyományosan kiterjedt hatalmat és befolyást jelent. Hu egyébként alelnök e katonai bizottságban.

A kínai alelnök Ceng Csing-hung (Zeng Qinghong) lett, aki a kommunista pártban Hu főtitkár után most negyedik a rangsorban. A 63 éves Ceng megválasztására 2578 képviselő mondott igen, 177-en nemmel szavaztak és 190-en tartózkodtak.

A szombati ülésén a várakozásoknak megfelelően a 61 éves Vu Pang-kuo (Wu Bangguo) eddigi kormányfőhelyettest választották meg a törvényhozás új elnökének. Vu - aki a kommunista párt tavaly novemberi kongresszusán lett a szűkebb pártvezetés, a politikai bizottság tagja - a nyugállományba vonuló, 74 éves Li Penget (akit pekingi mészárosnak is neveznek) váltja fel e poszton. Az új parlamenti elnök 2918 támogató szavazatot kapott, 20 nem és 12 tartózkodás mellett.

Figyelemre méltó, hogy a több mint tucatnyi megválasztott parlamenti alelnök között van - a kommunista párt által ellenőrzött, hivatalos kínai katolikus egyház képviseletében - Michele Fu Tie-szan (Fu Tieshan) pekingi püspök is.

A tavaly novemberben pártfőtitkárrá előlépett Hu szombati államfővé választásával a kínai tradíciók szerint egy kézben összpontosul a legfelsőbb párt, illetve állami funkcióval együtt járó jogkör. A kínai vezetés "negyedik generációját" képviselő Hu egyébként egyetlen jelölt volt az államfői posztra, s megválasztása senki számára nem volt kérdéses.

Az új kínai elnök 1942 decemberében született, szegény családban, s 1965 szerzett mérnöki diplomát egy pekingi egyetemen. 1998-ban az államfőhelyettesnek választották, s elemzők már akkor úgy beszéltek róla, mint Csiang Cö-min hatalmának, párt- és állami funkcióinak első számú örököséről, már csak azért is, mert a kínai reformok atyja, Teng Hszia-ping annak idején ugyancsak a jövő méltó vezetőjeként emelte ki Hut (1982-ben, 39 évesen a kommunista párt központi bizottságának legfiatalabb tagja volt). Az új kínai államfőről azt tartják, hogy támogatja és ösztönzi a fontos reformokat és változásokat. Nős, két gyermeke van.