Újabb háborúellenes tüntetések világszerte

Vágólapra másolva!
Szombaton ismét több millióan tüntettek a tervezett Irak elleni háború ellen világszerte, Milánótól Új-Zélandig. Korábban már többször rendeztek hasonló békedemonstrációkat, a legnagyobb, világméretű tüntetéshullám február 16-án volt. Akkor tízmillóan vonultak az utcákra világszerte.
Vágólapra másolva!

A szervezők szerint szombat estig hétszázezer ember vonult Milánó utcáira a háború elleni tiltakozásul rendezett tüntetésen. A megmozdulást a legnagyobb olasz baloldali szakszervezeti szövetség, a CGIL hirdette meg azzal a céllal, hogy összekösse a munkához való jog kérdését a béke ügyével. Guglielmo Epifani, a CGIL főtitkára a felvonulás keretében tartott nagygyűlésen óva intette az olasz kormányt attól, hogy akár közvetlenül, akár közvetve belebonyolódjon egy olyan háborús kalandba, amelyet semmivel sem lehetne igazolni. A szakszervezeti vezető bírálta Silvio Berlusconi miniszterelnök általa kétszínűnek minősített politikáját, amelyből mindeddig nem derült ki világosan, hogy az olasz kormány támogatja-e vagy sem a háborút.

Milánó mellett a világ több pontján tüntettek. Moszkvában az orosz külügyminisztérium székházától vonultak a háborút ellenzők az amerikai nagykövetség épülete elé. Bush elnököt az egyik plakáton gyilkosnak nevezték, míg egy másikon Vlagyimir Putyin orosz államfő lemondását követelték.

Tokióban 10 ezren bírálták az utcákon az amerikai háborús készülődést, és a tüntetők nem kímélték a japán kormányt sem, amely támogatja Washington terveit. "Nem az esztelen háborúra!" - állt a felvonulók egyik plakátján, és a tömegben olyan amerikai zászlót is lengettek, amelyre horogkeresztet mázoltak.

Ausztráliában az egész országra kiterjedő tüntetéssorozaton bírálták az ausztrál kormányt amiatt, hogy felsorakozott az Egyesült Államok mögé. Az AFP francia hírügynökség jelentésében emlékeztetett arra, hogy John Howard ausztrál miniszterelnök a héten háborút támogató kampányba kezdett, és a tömegtájékoztató eszközökön keresztül azt bizonygatta: ha nem szerelik le Irakot, az felbátorítja a többi lator államot és a terrorista mozgalmakat.

Új-Zéland két legnagyobb déli városában, Christchurcben és Dunedinben voltak szombaton emberek ezrei az utcára. A felvonulók az Adj a békének egy esélyt (Give Peace a Chance) című dalt énekelték.

Bangkokban "Ne adjatok Bushnak olajat!" és "ENSZ, állítsd meg az Egyesült Államokat!" szövegű transzparensekkel fejezték ki háborúellenes érzelmeiket a thaiföldi főváros lakói.

Hanoiban a kommunista párt felhívására több ezren vonultak a vietnami főváros egyik tavának a partjára. A szónokok élesen bírálták az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, és mindazokat az országokat, amelyek segítséget ígértek a hadműveletek támogatására.

Jemenben Szanaában és az arab ország más nagyvárosaiban a százezreket megmozgató felvonulásokon a tüntetők azt harsogták, hogy "Amerikai a terrorizmus szülőanyja". A fővárosban Abdullah bin Huszein al-Ahmara, a parlament elnöke szólította fel a tömeget arra, hogy nyissanak kaput a dzsihád, azaz az iszlám szent háború előtt. Dicsérte Németországot, Franciaországot, Oroszországot és Kínát, amiért "ezek a hatalmak határozottan elleneznek egy esetleges iraki háborút".