Iraki válság: egy napig még a diplomáciáé a szó

Vágólapra másolva!
Március 17-én eljön az igazság pillanata a világ számára az iraki válsággal kapcsolatban - közölte George Bush amerikai elnök az Azori-szigeteken tartott hármas csúcstalálkozót követően. Az elnök egy napot adott az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy elfogadja az amerikai-brit határozattervet, amely felhatalmazást adna a háborúra. Ha az ENSZ nem bólint rá, Bushék feltehetően nemzetközi felhatalmazás nélkül is támadni fognak.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Blair, Aznar, Bush Fotó: EPA

Az Azori-szigeteki amerikai-brit-spanyol hármas csúcstalálkozót követően George Bush amerikai elnök kijelentette március 17-én hétfőn eljön az igazság pillanata a világ számára Irakkal kapcsolatban. Bush a tanácskozást követően közölte: "Az iraki rezsim vagy leszereli magától (tömegpusztító fegyvereit), vagy erővel szerelik le - és az iraki rezsim nem szerelt le magától".

Bush azt várja az ENSZ BT-től, hogy hétfőn támogassa a korábban előterjesztett határozati javaslatot. A tervezet szerint - melyről a múlt hét folyamán nem sikerült megállapodnia a testületnek - március 17-ig adtak volna határidőt Iraknak, hogy teljesítse a korábbi leszerelésre felszólító ENSZ-határozatokat.

A BBC jelentése szerint Jacques Chirac francia államfő megismételte: országa nem szavaz meg olyan határozatot, amely egyenesen háborúhoz vezet Irakkal szemben.

Amennyiben a diplomáciai út már nem járható, Washington a háború eszközéhez nyúl - jelezték amerikai tisztviselők. Bush várhatóan hétfő este beszédet intéz az amerikai néphez, melyben még egy utolsó ultimátumot ad Szaddám Huszeinnek.

Az összes németet hazahívták Irakból/nagyvilag/20030316azosszes.htmlMár Chirac is határidőt szabna Iraknak/nagyvilag/20030316marchirac.htmlBölcsességre intette a pápa a szembenállókat/nagyvilag/20030316apapa.html

A brit kormányfő szerint a nemzetközi közösség hiteles ultimátuma nélkül a további viták már csak késlekedést jelentenének. Tony Blair ígéretet tett: háború esetén megőrzik Irak területi egységét, az iraki természeti kincseket pedig az iraki nép javára használják fel. Spanyol kollégája, Jozé Maria Aznar kijelentette, hajlandóak voltak egy utolsó esélyt adni a békés megoldásnak. Ha Szaddám Huszein meg akarta volna akadályozni a háborút, már megtehette volna - közölte.

A BBC jelentése szerint az Azori-szigeteki csúcstalálkozó már a háború bevezetője. Tony Blair szóvivője tudósítókkal azt közölte, hogy ez már a diplomáciai végjáték. Irakban eközben kihirdették a rendkívüli állapotot.