Popénekesnő lesz bin-Laden unokahúga

Vágólapra másolva!
Popénekesi karrierre tör Nagy-Britanniában Oszama bin Laden egyenes ági unokahúga, aki vasárnapi londoni sajtójelentések szerint már be is vette magát a londoni elit társasági életébe.
Vágólapra másolva!

Több brit lap beszámolója szerint a 26 éves Vaffa bin Laden, akinek édesapja az Egyesült Államok első számú közellenségeként keresett terrorvezér testvére, még az idén ki akarja adni első kislemezét. Tanácsadói állítólag azt mondták neki, hogy mind külseje, mind hangja megnyitja előtte a popsztársághoz vezető utat.

Vaffa bin Ladent a The Sunday Telegraph szerint most már rendszeresen látják a londoni éjszaka legfényesebb társaságaiban. Legutóbb Rod Stewarttal, Phil Collinsszal és Natalie Imbrugliával mutatkozott együtt egy jótékonysági magánrendezvényen, amelyet a Garrards, a legelőkelőbb londoni ékszerház rendezett.

Vaffa bin Ladent életvitele miatt - rendszeresen fogyaszt alkoholt, dohányzik, miniszoknyában és Versace-ruhakölteményekben mutatkozik - apjának családja kitagadta, a két másik lányával Genfben élő édesanyja azonban közölte, hogy támogatja Vaffát.

A konzervatív brit lap szerint a fiatal nő Amerikában jogot tanult, mielőtt fél éve Londonba költözött volna, és már jóval a 2001. szeptember 11-ei merényletek előtt megszakította kapcsolatát nagybátyjával. A terrortámadás idején New Yorkban élt, alig egy mérföldre a Világkereskedelmi Központ lerombolt ikertornyaitól - írta a The Sunday Telegraph.

A lap szerint Vaffa bin Laden és családjának apai ága olyan mértékben szakadt el egymástól, hogy apja fel sem hívta őt a merénylet napján, megtudakolni, hogy jól van-e. Édesanyja azt mondta, hogy neki és lányainak tíz éve semmilyen kapcsolata nincs a bin Laden-családdal.