Svájc lezárja légterét

Vágólapra másolva!
Svájc a semlegességi jog alapján lezárja légterét, amennyiben az ENSZ felhatalmazása nélkül indul támadás Irak ellen - közölte hétfőn a svájci külügyminiszter Genfben, s újra leszögezte, hogy az iraki beavatkozáshoz országa újabb ENSZ-határozatot tart szükségesnek.
Vágólapra másolva!

Micheline Calmy-Rey ezt a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (IKRK) elnökével, Jakob Kellenbergerrel folytatott megbeszélés után mondta. A találkozón a háborúval kapcsolatban felmerülő humanitárius feladatok előkészítéséről volt szó.

A miniszter asszony kijelentette: Svájc még nem válaszolt az amerikai kormány múlt pénteken továbbított óhajára, hogy utasítsanak ki iraki diplomatákat.

Kellenberger a megbeszélés után azt hangsúlyozta, hogy az IKRK háború esetén a hadban álló feleket emlékeztetni szándékozik a nemzetközi jog szerinti humanitárius kötelezettségeikre, s ennek legfontosabb szabályára, hogy különbséget kell tenni harcolók és polgári személyek között, és a civileket tilos támadni.