USA: Vegyi fegyverek bevetésére készül Irak

Vágólapra másolva!
Amerikai értesülések szerint Irak vegyi fegyverek bevetésére készül. A Köztársasági Gárdát állítólag már ellátták az ehhez szükséges hatóanyagokkal. Az Egyesült Államok arra alapozza állítását, hogy az utóbbi napokban az iraki katonai vezetők között egyre többször került szóba a vegyi fegyverek használata.
Vágólapra másolva!
Irak-oldalhttp://www.origo.hu/irakHírek és háttér az [origo] mellékletében

Az Egyesült Államoknak olyan információi vannak, amelyek szerint Irak vegyi fegyverek bevetésére készül - jelentette a CNN. Az amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó kormányzati tisztviselők közölték, értesüléseik szerint az iraki Köztársasági Gárdát már ellátták vegyi fegyverek hatóanyagaival.

Az amerikai kormány arra alapozza ezt az állítását, hogy információik szerint az utóbbi napokban egyre többször került szóba iraki katonai vezetők között a vegyi fegyverek bevetése. Az amerikaiak attól is tartanak, hogy a kuvaiti határ közelében lévő iraki tüzérség szintén rendelkezik vegyi töltetekkel.

Egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő a CNN-nek nyilatkozva elmondta: nyilvánvaló, hogy Irak vegyi fegyverek bevetését tervezi. Ennek elkerülése érdekében az amerikaiak az utóbbi hetekben több millió röplapot szórtak szét Irak felett, amelyben arra szólítják fel az iraki katonákat, hogy ne használjanak vegyi fegyvert.